Túl sokat dohányzott, elvették tőle a gyerekeit

Vágólapra másolva!
A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi - írja az MTI az El Mundora hivatkozva. Az újság birtokába került ítélet szerint az apa "teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül".
Vágólapra másolva!

A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.

Az ítélet szerint a "kóros dohányos" apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet "objektív kockázataitól".


"Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék épp úgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt - mondta a bíró.

A peres eljárást a gyerekek anyja kezde, kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa.

Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente.