2017 júniusában az idősebbik férfi elhatározta, hogy új pszichoaktív anyagot tartalmazó, ún. „herbált" fog árulni, hogy pénzhez jusson.
Vett is egy ilyen tartalmú porállagú koncentrátumot, amit ő „hatónak" hívott, és mellé beszerzett egy egyelőre ismeretlen eredetű zöld növényi törmeléket, amit „zsályának" nevezett el.
Ezekből otthoni körülmények között úgy készített „herbált",
hogy a porállagú koncentrátumot körömlakklemosóban feloldotta, és ezzel az oldattal lefújta a növényi törmeléket, amit kiadagolt.
Az új pszichoaktív anyagot tartalmazó szert, társával együtt pakettenként 3 ezer vagy 4 500 forintért adta el különböző embereknek, akik cigarettába sodorva fogyasztották el - olvasható az Ügyészség oldalán.
Gyerekeknek is adtak el a kábítóhatású anyagból. Tőlük kevesebbet kértek. Volt, aki már 500 forintért vagy ezer forintért hozzájuthatott egy adaghoz.
Az ügyészség börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást, továbbá vagyonelkobzást kezdeményezett minkettejük esetében.