Lebukott a hvg a hazugsággal, de megijedt, és el akarja titkolni

2019.02.22. 17:28

Ahogy az Origo beszámolt róla, ismét hazudott Szauer álhírgyára, a hvg nevű balliberális propagandaoldal. Ezúttal Palkovics László innovációs, illetve technológiai miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) mai egyeztetéséről gyártott álhírt. Az uszító jellegű cikkben azt állították, hogy Palkovics László „pár percre" volt csak az MTA épületében. Az írás további részében közölték, hogy a „fotósunk reggel negyed kilenckor fotózta az Akadémia előtt az érkező, majd kilenc előtt nem sokkal a távozó minisztert". Vagyis ezek szerint a miniszter és az MTA bő fél órát egyeztetett volna. A valóság ezzel szemben az, hogy éppen egy órával töltött bent több időt Palkovics miniszter az MTA épületében, mint ahogy azt a hvg állította. A fake news gyár tehát megint lebukott, és módosítani kényszerült a cikkét. Azt, persze, egyetlen szóval sem jelzik, hogy korábban más szerepelt a cikkben. Annak érdekében, hogy a hazugságukról megpróbálják elterelni a közvélemény figyelmét, a lap kisújságírója és a magát „Léduskának" hívó alkalmazottja elkezdték minősíthetetlen stílusban gyalázni az Origo egyik munkatársát.

Az Origo hamar megcáfolta az álhíreket terjesztő balliberális propagandaoldal legújabb hazugságát.

Forrás: Shutterstock

Először ugyanis azt állították - már a címben -, hogy Palkovics László miniszter csak rövid tanácskozáson járhatott az MTA épületében, de az Origo leleplező cikkének a megjelenése után 

módosítani kényszerültek a cikküket. A „Rövid tanácskozáson járhatott" helyett most már „megint tanácskozáson járt" szerepel a cikkben. 

A leadben (a cikk bevezetőjében) a következő álhírt írták: a miniszter „pár percre" az MTA épületében volt, de a lelepleződésük után ezt kénytelenek voltak korrigálni. 

A cikk úgynevezett URL-je viszont továbbra is leleplező: azt ugyanis nem lehet megváltoztatni.

Forrás: hvg

Az eredeti szöveg is hírhamisítással kezdődött. Azt írta ugyanis a hvg egyik névtelen balliberális propagandistája, hogy fotósuk negyed kilenckor fényképezte le az Akadémiára érkező Palkovics Lászlót, majd a miniszter kilenc előtt nem sokkal távozott.

Az Origo információi alapján Palkovics László nem negyed 9-kor, hanem egy órával korábban érkezett az MTA-hoz egyeztetésre, egészen pontosan 7 óra 20 perckor. Vagyis, több mint másfél órát tárgyalt az Akadémián, és nem pár percet, ahogy azt a hvg hazudta. Később a fake news portál negyed nyolcra korrigálta Palkovics érkezését.

A változtatás tényét azonban a cikkben nem jelzik, vagyis azt a látszatot keltik, hogy az eredeti cikkben is ez az adat szerepelt.

Forrás: Origo

A hvg célja a hazug cikkével az volt, hogy azt sugallja: rövid (és ebből adódóan a balliberális lap vágyai szerint sikertelen) tárgyalás zajlott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az MTA között. 

Magyarán: tudatosan vezették félre a közvéleményt. 

Az Origo már többször megírta, hogy a súlyos anyagi gondokkal küszködő hvg annak érdekében, hogy megkapja a régóta vágyott Soros-pénzt, a magából a legtöbb hazugságot öntő balliberális fake news portállá vált. 

A hvg-nél gyárt álhíreket az a kisújságíró, aki az Origo minden dolgozójának szexuális erőszakot kívánt, és aki az egyik ellenzéki tüntetésen Leninként fényképeztette magát. 

Itt „dolgozik" a szexuális zaklatási botrányokba belebukó Havas Henrik tanítványnője,  aki az Operaházról hazudott egy álriportban egészen szánalmas módon. Itt „ír" egy kisprovokátornak csúfolt publicista, aki a Gyurcsány-kormánytól kapott több mint százmillió forintot egy propagandarajzfilm-szerűségre, és itt tevékenykedik egy magát „Léduskának" hívó alkalmazott, aki homofóbnak titulált egy elismert professzor asszonyt, pusztán azért, mert ő maga (mármint „Léduska") nem ismert egy idegen kifejezést.

Forrás: FACEBOOK

A kisújságíró annak érdekében, hogy a mai hírhamisítási botrányt valahogy leplezni próbálja, kitett a közösségi oldalára egy régi fényképet, amin az Origo egyik újságírója látható. 

A balliberális propagandista csekélyszámú „rajongója" aztán minősíthetetlen stílusban kezdte el gyalázni lapunk egyik munkatársát.

Később a kisújságíró bejegyzését „Léduska" is megosztotta, egészen nevetséges őrjöngés keretében: "takonygerincű patkány", így beszél egy emberről a magát írónak nevező hvg-alkalmazott. 

A hvg tehát így akarja elterelni a közvélemény figyelmét a legújabb álhírgyártásukról. 

Nem fog sikerülni. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK