Troll: Hihetetlen az ellenzéki hülyék kínálata

2019.06.22. 11:23

Csütörtökön elkezdődött az ellenzéki roncsderbi, tehát jelöltjeik vérre menő küzdelme a nevetséges és komolyan vehetetlen előválasztáson. Az ellenzéki erőlködések ellenére a kutatások is azt mutatják, hogy teljesen reménytelen helyzetben vannak, miközben Tarlós István egy mondattal is képes megsemmisíteni a balliberális oldalt – többek között erről is szó volt a Hír TV Troll című műsorában. 

A műsor egyik vendége, Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa szerint az ellenzék dolga csak annyi lett volna, hogy szépen felépítsenek egy jelöltre egy kampányt, hiszen úgy akár lehetett volna esély Tarlós Istvánnal szemben, de így nem fognak semmire sem menni.

Boros Bánk Levente politológus, a Médianéző igazgatója közben arról számolt be, hogy a Nézőpont Intézet a héten zárta le a Budapest-kutatását, és megnéztük, hogy hogyan állnak az ellenzékiek Tarlós Istvánhoz képest, és teljesen reménytelen a helyzet.

A szakértő Karácsony Gergelyt mazochistának nevezte. Azt mondta, folyamatosan megalázzák a zuglói polgármestert, ő pedig jó képet vág hozzá.

Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese szerint a legnagyobb troll Tarlós István, aki egyetlen mondatával lealázta az összes jelöltet. Azt mondta, azt találja a legviccesebbnek, hogy három teljesen alkalmatlan jelölt indult, aki közül a legalkalmasabb mégiscsak Karácsony Gergely.

Boros Bánk Levente viccesen elmondta, szerinte Kálmán Olga egy közhelylistát követ, mivel legutóbbi képén egy kutyát ölelget. Szarvas Szilveszter humorosan reagált az ötletre, és a Médianéző ügyvezetőjének egyik korábbi megszólalására reagálva azt mondta:

Ennek jelentése van, hiszen te mondtad, hogy Karácsony Gergely lement kutyába, akkor Kálmán Olga most az ölébe vette Karácsony Gergelyt.

A teljes adást itt nézheti meg: