Érdekes dolgok derültek ki a Viking Sigyn ukrán kapitányáról

Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoport Fő utcai épülete, 2019. július 31.
Hableány, katasztrófa, baleset, Budapest
A május 29-ei dunai balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát kísérik a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoport Fő utcai épületének folyosóján.
Vágólapra másolva!
Nyoma sincs annak, hogy Jurij C. felhívta volna a kollégáját a baleset utáni pillanatokban, pedig ezt állította, a telefonja szerint senkivel sem beszélt. Az pedig, hogy adatokat törölt a telefonjáról, fontosabb lehet, mint aminek eddig tűnt. Ugyanis nemcsak pár fényképről, hanem 1000 fotóról van szó. A bíróság tegnap rendelte el a Hableány katasztrófáját okozó nagy szállodahajó ukrán kapitányának letartóztatását. A Duna budapesti szakaszán 2019. május 29-én, az esti órákban történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványozta ezt. Tóth M. Gábor, a gyanúsított védője azt mondta, hogy fellebbeznek a döntés ellen. A végzés nem végleges.
Vágólapra másolva!

Áprilisban egy, az antwerpeni kikötőből kihajózó tanker oldalát tépte fel egy másik Viking, azaz az Idun, ami pont a Sigyn mögött haladt a dunai baleset idején. Akkor Jurij C. az Idunra volt "beosztva" másodkapitányként.

"Meggyanúsították, ám a nyomozás során mind az Idun kapitánya, mind Jurij C. tagadta, hogy a balesetkor ő vezette volna a hajót.

– mondta az elsüllyedt Hableány tulajdonosa a Panoráma Deck Kft. ügyvédje, Sógor Zsolt.

A Hableány roncsát június 11-én emelték ki a Dunából Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt sem tudni, hogy a Hableány katasztrófájánál mi történt a szállodahajó kormányánál. Korábban már megjelent, hogy a Viking Sigyn feketedoboza mit rögzített. Ez alapján az utasok voltak azok, akik hamarabb észrevették és figyelmeztették a kapitányt,

hogy elgázolt egy kis hajót, mert ő ezt nem vette észre.

A középső a Viking Sigyn orra, amely június 10-én a visegrádi kikötőben volt Fotó: Mudra László - Origo

Az is szóba került korábban, hogy telefonálhatott a mögötte haladó kollégájának, hogy rákérdezzen, ő mit lát a vízen. A lefoglalt készülék vizsgálata alapján senkit sem hívott a Bors információi szerint. Mindössze az egyik alkalmazásból törölt ki mintegy 1000 képet, de azt villámgyorsan.

Nem tudni, hogy a férfi hazudott-e a hívásról, vagy esetleg van egy másik telefonja is.

"A szemtanúk szerint a balesetről a rémült utasok angolul tájékoztatták Jurij C.-t, ám ebből a kapitány egy szót sem értett. Végül gesztikulációkból szűrte le, hogy tragédia történhetett. Mindez azért fontos, mert a kapitány azt mondta: németül és angolul beszél, de ezek után az angoltudása erősen kérdéses" - összegezte a lap.

A május 29-ei dunai balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát kísérik a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoport Fő utcai épületének folyosóján 2019. július 31-én. 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, és július 29-én őrizetbe is vették a hajóskapitányt Forrás: MTI/Mónus Márton

Május 29-én 21.05-kor a Hableány nevű turistahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval, és mindössze 7 másodperc alatt elsüllyedt. A Hableányon 33 dél-koreai turista és idegenvezető, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott. Hét embert sikerült kimenteni közülük. Az ukrán hajóskapitányt tegnap tartóztatták le a 28 halálos áldozatot követelő, dunai hajóbaleset miatt.