Gulyás Gergely nemzetközi iskolát avatott Debrecenben

TASÓ László; GULYÁS Gergely; KÓSA Lajos; PAPP László
Debrecen, 2019. augusztus 30. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (k), Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (b2), Öreg János igazgató (j), valamint Tasó László (b) és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselők (j2) a Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) avatásán Debrecen-Pallagon 2019. augusztus 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Debrecen fejlődése mintául szolgálhat minden magyar városnak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a debreceni nemzetközi iskola (ISD) pénteki átadásán, tanévnyitóján. A miniszter szerint a városban nem csak a jelent, hanem a jövő is figyelembe véve folyik a stratégiai a tervezés és döntéshozatal.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy Debrecen példát mutatott, hogy miként lehet, kell és érdemes nagyot álmodni, és az álmokért keményen, következetesen, okosan dolgozni.

Hozzátette, hogy

a városban hosszú távú stratégiai tervezés folyik, az önkormányzat döntéseiben nemcsak a jelen, hanem a következő évtizedek is szerepet játszanak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) avatásán Debrecen-Pallagon 2019. augusztus 30-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

- fogalmazott Gulyás Gergely a 3,8 milliárd forint központi költségvetési forrásból finanszírozott beruházás átadásán.

Kiemelte: a régióban is kevés olyan oktatási intézmény van, amely International Baccalaureate-minősítéssel (IB) rendelkezik, és 3 éves kortól egészen az érettségiig vezeti el a diákokat. "Az iskola nagy lehetőség a városnak és Magyarországnak is" - fűzte hozzá Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évhez képest 5,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, és 34 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt, 2010 óta pedig 800 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere szerint az alig több mint egy év alatt felépült iskola a város fejlődésére hasonló hatással lesz, mint az 1538-ban alapított Református Kollégium. Csaknem ötszáz évvel ezelőtt a debreceni magisztrátus "bölcsen látta, hogy a kor kihívásaira iskolaalapítással kell reagálni, ahhoz, hogy a város jelentősége, befolyása növekedjen. Így látta ezt Debrecen közgyűlése is 2015-ben, amikor ezt a programot elindította" - mondta.

A debreceni önkormányzat az oktatást a jövőt építő legfontosabb területnek tekinti,

ezért 2015-ben nemcsak a nemzetközi iskola programját indították el, hanem egy a város teljes oktatási rendszerét érintő fejlesztési programot is - hangsúlyozta a polgármester.

Az Új Főnix-terv keretében 2016 és 2021 között 12 milliárd forintot fordítanak az oktatási, nevelési intézmények fejlesztésére. A Debrecen 2030 program elfogadásával pedig a kormány ezt az összeget további jelentős forrással egészítette ki, amelyből a szakképzés és az egyetem műszaki képzésének feltételei javulnak majd. Debrecen a következő évtized közepére a közép-európai régió egyik legjelentősebb oktatási centrumává válik. Azok a debreceni és a régióban élő tehetséges diákok, akiknek a szülei nem tudják megfizetni a nemzetközi iskola tandíját, az önkormányzat ösztöndíjprogramjának támogatásával juthatnak be az intézménybe - jelentette ki Papp László.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j), Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (b), Öreg János igazgató (b2) és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő (j2) a Debreceni Nemzetközi Iskola avatásán Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), a városrész országgyűlési képviselője kiemelte: a debreceni az ország első olyan oktatási intézménye, amely a teljes IB-programot végigviszi. A nemzetközi iskola speciális, de mégis jól illeszkedik a város oktatási rendszerébe. Nem rontja le a többi iskola esélyeit, hanem hozzáad az eddigi lehetőségekhez - mondta a kormánypárti politikus.

A Debreceni Nemzetközi Iskola a Nagyerdő szélén, egy öthektáros területen épült fel. Az intézményben 56 gyerek kezdi meg a tanévet, majd a következő öt évben felmenő rendszerben kialakul a teljes, 500-as diáklétszám. Az iskolában az oktatás angol nyelven folyik. A különböző nemzetiségű hallgatók kiegészítő angol nyelvi képzésen vesznek részt.