Kósa Lajos: A demokrácia ünnepe volt a választás

Fidesz eredményváró, Önkormányzati választások 2019, Kósa Lajos
Vágólapra másolva!
A választás továbbra is a demokrácia ünnepe Magyarországon - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke Budapesten az önkormányzati választások lezárultát követően.  
Vágólapra másolva!

Köszönöm a magas választási részvételt az állampolgároktól, mivel egy nagyon fontos kérdésben mondták el a véleményüket, miszerint ki vezeti majd a szűkebb közösségüket a következő öt évben - mondta Kósa Lajos. A Fidesz alelnökének ismertetése szerint a legtöbb polgármesterjelöltet a kormánypártok állították, akik egy békés és gyarapodó fejlődést ígértek szemben az ellenzékkel, akik háborút.

Kósa Lajos megköszönte mindenkinek a magas részvételt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kósa kifejtette, hogy az EP-választáshoz képest a kistelepüléseken nőtt a legnagyobb arányban a részvétel, míg Budapesten egy picit csökkent. Úgy látja, végül közel 50 százalék lesz a részvétel, ami világosan mutatja, hogy a választás továbbra is a demokrácia ünnepe Magyarországon. Teljesen legitim volt a voksolás - tette hozzá.