Barátnőjétől tartott hazafelé a focista, aki vonat alá ugrott

2019.12.11. 11:44

Szerelme látta utoljára a DVSC korábbi focistáját, Molnár Tamást, aki édesanyjához hazafelé tartva vetette magát vonat alá.

A hétvégi, Kaposvár elleni meccsen a DVSC megemlékezik a klub korábbi játékosáról Róka Géza klubigazgató tájékoztatása szerint.

Az idei év utolsó bajnokija várhatóan gyászszünettel indul majd, és a játékosok fekete szalaggal a kezükön léphetnek pályára"

- írta meg a Bors.

Ahogy megírtuk, vasárnap öngyilkos lett a 25 éves Molnár Tamás. A Bors kiderítette, hogy az édesanyjához indult haza Debrecenbe a párjától, de oda már nem érkezett meg.

Meghalt a DVSC egykori játékosa, Molnár TamásForrás: cigandse.hu

Most a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztályban szereplő Dombrád focistája 2018 februárjában került a csapathoz, korábban az NB III-as Cigánd és Hajdúböszörmény játékosa volt, a DVSC-ben nevelkedett.

Tamásnak lelki problémája, volt, de hittük, hogy sikerül megoldani a helyzetet. A szurkolók sokszor nem értették, hogy az a játékos, aki egyik mérkőzésen a különbséget jelenti, máskor visszafogott teljesítményt nyújtott.

Senki nem tudta rajtam kívül, mi bántja, én viszont mindig bíztam benne. Hétfőn reggel jött egy telefon egy kedves barátomtól, hogy úgy érzi, valami baj van. Arra kért, hogy nekem picikét könnyebb, nézzek már utána: telefonáltam néhányat, és kb. tíz perc múlva ismét kaptam egy hívást, ekkor közölték: Tamás itt hagyott bennünket. Nem volt egyszerű élete az elmúlt három évben. Elvesztettünk egy barátot, egy játékost, és egy nagyon jó embert. Nagyon fogsz hiányozni" - nyilatkozta Tóth János, a Dombrád elnöke-edzője.

A férfi a Borsnak azt mondta, a fiatal tehetség a barátnőjétől tartott Debrecenbe, az édesanyjához, ahol lakott.

Az apját nagyon fiatal elvesztette, ami nagyon megviselte őt, mert minden meccsén a lelátón ült. 

Tamás vonat alá ugrott. A MÁV tájékoztatása szerint vasárnap délután Apafa és Debrecen között gázolt el egy embert a sebesvonat, ez lehetett ő. 

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!