Telitalálata volt a lottón a szegedi házaspárnak, ami ezután jött, filmbe illik

2019.12.16. 11:15

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfi ellen, válásukkor eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük megmaradt összegének jelentős részét. Ezzel 260 millió forinttal csapta be az asszonyt. A férfit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével vádolják.

A házaspárnak 2016 novemberében ötöse volt a lottón. A nyereményt, 900 millió forintot a férfinek utalták. Néhány hónappal később ingatlanokat és autókat vettek.

Mivel azonban házasságuk megromlott,  a feleség kezdeményezte a válást, illetve azt, hogy a férje adja oda neki a nyeremény maradékából őt megillető részt. Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csak 300 millió forint maradt, holott abból még 800 millió forintnál is több volt. 

A feleség azonban erről nem tudott, ezért a férfi által megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindketten aláírták. 
A megállapodásban a férfi vállalta, hogy átutalja feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, a nő cserébe lemondott minden követeléséről férjével szemben. 

A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje becsapta, valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki. 
A nő ezért beperelte volt férjét.