Jelentős támogatásokat nyújtanak az 1-es típusú diabétesszel élőknek

NOVÁK Katalin
Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!
Jelentős támogatást nyújt a kormány januártól az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek egyaránt – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ismertette: Magyarországon mintegy 4000 család nevel 1-es típusú diabétesszel élő gyereket, felnőttként pedig ennél is többen élnek ezzel a betegséggel.

Az intézkedésekről közölte:

az érintettek vércukor-egyensúlyát segítő eszközök támogatása jelentősen nő és szélesebb kör számára válik elérhetővé a jövőben.

Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Forrás: MTI/Soós Lajos

A szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor támogatása normatívvá válik, ami a gyerekek és a nappali tagozatos tanulók esetében 98, a felnőttek esetében pedig 80 százalékos támogatást jelent.

Tájékoztatása szerint ugyanilyen mértékben nő a vércukor-szint egyensúlyát segíteni hivatott inzulinpumpa és az ahhoz tartozó szerelékek támogatása. Novák Katalin bejelentette azt is: bővítik a gyermekek otthongondozási díjához (gyod) és az ápolási díjhoz való hozzájutás feltételeit, így indokolt esetben 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő szülő a jövőben részesülhet ilyen juttatásban.

Az 1-es típusú diabétesszel élők érdekében értékes munkát végző civil szervezeteket évről-évre 100 millió forintos pályázati forrással támogatják. A gyermekdiabétesz-centrumok fejlesztésére 500 millió forintot különített el a kormány azért, hogy az ország minden pontján a legmagasabb szintű ellátást kapják a cukorbetegséggel élő gyerekek – jelezte az államtitkár.

Novák Katalin a hosszú távú célok között említette, hogy

az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek teljes értékűen tudjanak részt venni a köznevelésben.

Ennek érdekében a többi között a közétkeztetésre vonatkozó szabályokat is felülvizsgálják, illetve szélesítik sportolás és táborozási lehetőségeiket.

Horváth Ildikó, a tárca egészségügyért felelős államtitkára kiemelte: minél szélesebb körben ismerni kell a betegséget, azért hogy a gyerekekkel kapcsolatban lévők megfelelő módon, mindig segíteni tudjanak. A túl alacsony vércukorszint akár halálhoz, a tartósan túl magas vércukorszint pedig a többi között vaksághoz, keringési zavarokhoz és súlyos – akár amputációval járó – érbetegségekhez vezet - hívta fel a figyelmet.

Az érinttettek inzulinellátása már "hosszú évek óta" ingyenes, valamint arról is, hogy

2018-ban a kormány 150 millióból 408 betegnek vásárolt a szöveti vércukor-szintet mérő szenzorokat.

A korábbi egyéni méltányossági rendszerrel szemben, a jövőben sokkal egyszerűbben juthat szenzorhoz valamennyi 18 év alatti, 1-es típusú diabétesszel élő és cisztás fibrózishoz társuló diabéteszben szenvedő gyerek és 24 éves koring a nappali tagozatos hallgató. A támogatásnak köszönhetően az érintett családok féléves anyagi terhei 5608 forintra csökkennek. A szenzort első körben hat hónapra - inzulinpumpa-beállítás vagy inzulinterápia-váltás esetén – 80 százalékos támogatottsággal felnőttek is megkaphatják – mondta az államtitkár.

Horváth Ildikó közölte: szintén a támogatásnak köszönhetően a kétévente cserélendő, millió forint feletti értékű vércukor-szintmérő távadók ára gyerekek esetén 3810 forint lesz két éves időtartamra.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára a többi között arról beszélt, hogy gyerekek otthongondozási díjban és ápolási díjban részesülhetnek a jövőben azok, akik otthon ápolják az 1-es típusú diabétesszel élő hozzátartozójukat. A gyod összege 2022-re el fogja érni a minimálbérét, és míg 2019 elején 50 600-an részesültek ebben a juttatásban, novemberre számuk 52 900-re bővült.