Orbán Viktor: Mi munkahelyeket akarunk létrehozni

ORBÁN Viktor; HARANGOZÓ Tamás
Budapest, 2020. március 30. Orbán Viktor miniszterelnök válaszól Harangozó Tamásnak, az MSZP frakcióvezető-helyettesének azonnali kérdésére az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 30-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Nem lesz olyan ember, akinél a munkanélküli segély időszaka kifut, akkor az ne kapna ajánlatot a magyar gazdaságból, vagy a magyar államtól - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában. A miniszterelnök szólt arról is, hogy az ellenzék és a kormány is teljesen másként gondolkozik a nagyberuházásokról. Az utóbbiakat fel kell gyorsítani, és növelni kell a számukat - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

Elsőként Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője kérdezte a kormányfőt. Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta, egy olyan gazdasági rendszer működik itthon, amikor a munkaadók és munkavállalók meg szoktak egyezni egymással évenként

Orbán Viktor elmondta, hogy válság idején a vádaskodás helyett az ország érdeke lett volna fontosabb. Az utóbbit egyetlen percig sem tették - mondta a kormányfő. Ha az ország bajban van, akkor Önökre nem lehet számítani - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor Jakab Péternek azt is elmondta, a Jobbik az egyetlen olyan párt, amit kilóra megvettek, és erről mindenki tud, és mindenki beszél. Ha ezt nem találják elégségesnek, akkor újdonsült szövetségeseinek a vörösbáróival is beszélhetnek.

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszolt Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Annyi munkahelyet kell teremteni, amennyi tönkrement

A folytatásban Orbán Viktor Mesterházy Attilának válaszolva azt mondta, hogy sajnálja, hogy Mesterházyt is egy kalap alá vette a Jobbikkal, mert tévedett.

Örömtelinek nevezte a miniszterelnök, hogy az MSZP képviselője szurkol a válságkezelés sikerének.

Orbán Viktor elmondta, hogy számos lezártnak tűnt kérdés nyílt újra, és itt a lehetőség, hogy korábban evidensnek gondolt kérdéseket újragondoljanak. A kormány kész az érdemi egyeztetésre az ellenzékkel gazdaságstratégiai kérdésekben.

Orbán Viktor Arató Gergelynek (DK) azt válaszolta, hogy csábító, hogy a munkahelyteremtés gazdasági vonatkozásairól vitázna a képviselővel, de akkor nagy előnye legyen.

Abban a kormányban, amiben Ön is szolgált, annak eredményeként 3,6 millió ember dolgozott 2010-ben, míg most a válság előtt 4,5 millió.

A kormányfő közölte, hogy az ellenzék és a kormány is ugyanazokból az adatokból dolgozik. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet hoz létre a kabinet. Orbán Viktor elmondta, hogy nem tudják eltörölni a múltat, és Ön itt ült a parlamentben, amikor az összes megszorító intézkedést bevezette a szocialista kormány.

Orbán Viktor: A nagyberuházásokat fel kell gyorsítani

Orbán Viktor Keresztes László Lórántnak (LMP) azt válaszolta, hogy a munkanélküli segély három hónapig jár, mire az lejár, mindenkinek lesz munkája.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az ellenzék és a kormány is teljesen másként gondolkozik a nagyberuházásokról. Az utóbbiakat fel kell gyorsítani, és növelni kell a számukat - tette hozzá.
Akinek nincs munkája, és kiment alóla a munkanélküli segély, annak munkahelyet teremtenek vagy a vállalati, vagy az állami szektorban.

Orbán Viktor Kocsis-Cake Oliviónak (Párbeszéd) válaszolva azt mondta, mindenkinek lesz munkája, ha kimegy alóla az álláskeresési járulék. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy vannak olyanok, akik nemcsak munkavállalók, hanem munkaadók is.

Székely Sándornak (Független) Orbán Viktor azt mondta, hogy munkahelyeket fognak teremteni. „Arra kérem Önt, hogyha nem értünk egyet, mert láthatóan Ön segélyt akar osztani, mi pedig munkahelyeket teremteni, támogassa a munkánkat" – válaszolt a miniszterelnök.

Harangozó Tamásnak (MSZP) adott válaszában a miniszterelnök arról beszélt, hogy

„Mégiscsak egy intézményből került ki a halottak 10 százaléka. Írjuk fel magunknak, hogy lesz mit tenni a járvány után" – mondta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!