Szijjártó Péter: A nyár végére befejeződhet az új komáromi Duna-híd építése

Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Folytatódik a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építése, és a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető kifejtette: egyeztetett Ivan Korcok új szlovák külügyminiszterrel, és köszönetet mondtak egymásnak a magyar és a szlovák állampolgárok hazatérésében nyújtott kölcsönös támogatásért.

Szlovákia 89 magyart, Magyarország pedig 24 szlovák állampolgárt hozott haza a világ különböző pontjairól

- emlékeztetett.

Szijjártó kiemelte, hogy biztosították egymást arról, hogy a két ország közötti zavartalan áruforgalmat fenntartják. Ez alapvető fontosságú a szlovák és a magyar emberek ellátásbiztonsága szempontjából, főleg úgy, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom már jóval meghaladta a tízmilliárd eurót - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: megállapodtak abban, hogy az eredeti terveknek megfelelően

folytatják a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építését, és a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik.

Kitért arra is, hogy a megállapodásoknak és a korábbi terveknek megfelelően még az idén két ponton összekötik a két ország villamosenergia-hálózatait és jelentősen megnövelik a gázvezeték-rendszereket összekötő interkonnektor kapacitását.