Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Kamuképpel kampányolt a Momentum a Nemzeti Konzultáció ellen

Momentum, Fekete-Győr András
Budapest, 2018. április 8. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2018. április 8-án. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Megirigyelhette az MSZP kamuvideója körüli hírverést a Momentum Mozgalom, ezért a párt elnöke kamuvideó híján, kamuképpel kampányolt a közösségi oldalán. Fekete-Győr András egy képet tett közzé az Instagram sztorijában, amihez azt írta, hogy Győrben is jól szerepeltek, sok konzultációs ívet tudtak összegyűjteni. Csakhogy a képen jól látható, hogy az Budapesten készült, aminek legfőbb jele, hogy egy BKK jegyautomata és egy BKK busz is felismerhető a háttérben.
Vágólapra másolva!

Fekete-Győr András állítása szerint Győrben 203 konzultációs ívet sikerült összegyűjteniük, azonban a párt elnökének úgy tűnik, van még mit tanulnia baloldali szövetségeseitől. A Fekete-Győr által megosztott képen ugyanis jól látszik, hogy a Momentum standja mögött közvetlenül

egy BKK automata van, a távolban pedig egy BKK autóbusz halad éppen el.

A kép tehát vagy nem Győrben készült, vagy Karácsony Gergely főpolgármester hatáskörét kiterjesztette és mostantól ott is a BKK járműveivel lehet közlekedni.

A párt elnöke ráadásul azzal is dicsekedett, hogy Győr fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András is megjelent a pultjuknál, de - folytatta rendkívül szellemesen - nem iratkozott fel a szimpatizánsi lapjukra. Fogalmazni változatlanul nem tanult meg Fekete-Győr, magyarul ugye nem "kiosztásra került", hanem kiosztották.

Fekete-Győr András fényképét a közösségi oldalán már nem lehet elérni, de az Origo elmentette. Íme:

Fekete-Győr András erről a képről akarta elhitetni, hogy Győrben készült. Forrás: Olvasói fotó
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről