Migránsokat akart Bécsbe csempészni egy budapesti férfi

Vágólapra másolva!
A férfi először négy, majd később hat migránst akart Magyarországról Ausztriába csempészni, de egyszer sem járt sikerrel. Az ügyészség vádat emelt ellene, akár 8 évet is kaphat.
Vágólapra másolva!

A magyar férfi Ausztriában taxizott egy bérelt osztrák rendszámos autóval, amivel el sem hagyhatta volna az országot.

Munka közben megismerkedett egy külföldi férfival, aki egy jobban fizető állást ajánlott neki, amit elfogadott.

A megbízó utasítására tavaly decemberben Bécsből Szegedre ment a bérelt autóval, hogy négy migránst Ausztriába vigyen.

A férfi azonban nem találta meg őket, ezért visszament Bécsbe.

Két nappal később azzal bízták meg, hogy Magyarországról 6 embert csempésszen át Bécsbe, a főpályaudvarra. A munkáért 300 euró előleget kapott, utána még 1300-at adtak volna neki. A férfi leautózott Mohácsra, ahol a 6 migráns már várta.

A rendőrök azonban még azelőtt elfogták az embercsempészt, hogy Mohácsra ért volna.

Az ügyészség embercsempészés kísérlete miatt emelt vádat a budapesti férfi ellen, amiért akár 8 évre is börtönbe kerülhet.