Nagyon durva dolgok derültek ki a sztálini Szovjetunióról

Sztálin dührohamot kapott a reimsi kapituláció hírére

George F. Kennan nem pusztán számító stratéga és higgadt külpolitikai tervező: élénk és érzékeny leírásai sokszor szépirodalmi magasságokba emelik a visszaemlékezését, amelyet az Antall József Tudásközpont adott ki. A kétkötetes grandiózus könyvből nagyon sokat megtudhatunk az amerikai-szovjet viszonyról, és a hidegháború kezdetétől.

George F. Kennan a huszadik századi diplomáciatörténet egyik legmeghatározóbb alakja. Nevét leginkább az 1946 februárjában írt "hosszú távirat" szerzőjeként, valamint a hidegháborúban az amerikai gondolkodást meghatározó "feltartóztatás" politikájának szellemi atyjaként ismerik. Utóbbi miatt sokhelyütt "amerikai héjaként" vagy földhözragadt realistaként tartják számon, holott az orosz nyelvben és kultúrában otthonosan mozgó amerikai diplomata mindvégig a hidegháborús szerkezet lebontása, a nukleáris fegyverkezés megállítása és Európa megosztottságának felszámolása mellett emelte fel a szavát, miközben a szovjeteket elsősorban politikai síkon, és nem katonai elrettentő erővel kívánta feltartóztatni.

George Kennan életrajzi könyve igazán hiánypótló munka Forrás: AFP/Ho

Mennyire hitték el a kommunista propagandát?

Az Emlékiratokból az is kitűnik, hogy Kennan nem pusztán számító stratéga és higgadt külpolitikai tervező: élénk és érzékeny leírásai sokszor szépirodalmi magasságokba emelik a visszaemlékezést.

Átélhetjük, milyen magányos küldetés volt Sztálin városában amerikai nagykövetnek lenni, mennyire fájó tud lenni az elszigeteltség és elkeserítő a szélmalomharc; megtudhatjuk, hogyan viselte a terrort az orosz nép, és mennyire hitte el a kommunista propagandát;

megérthetjük, hogy miért nem tettek többet az amerikaiak Kelet-Európa szovjetizálása ellen; de arra is fény derül, hogy egy ország külpolitikájában miért az egyik legfontosabb és sokszor meg nem értett szempont az adott ország kultúrája.

George F. Kennan (1904-2005) amerikai diplomata, stratégiai gondolkodó. 1946-ban a moszkvai nagykövet helyetteseként írta a híres "hosszú táviratot", ami az Egyesült Államok hidegháborús politikájának alapvetésévé vált. 1947-1948-ban a Politikai Tervezőcsoportot vezette, és részt vett az Európai Újjáépítési Program (Marshall-terv) kidolgozásában, illetve a japán megszállási rendszer átalakításában. 1952-ben Truman elnök kinevezte nagykövetnek a Szovjetunióba, hogy azután fél évvel később a sztálini diktatúra ki is utasítsa az országból. 1957-ben megtartotta a híres és a korban sok vitát kiváltó Reith-előadásokat a BBC-n. A Kennedy-kormányzat alatt, 1961 és 1963 között az USA jugoszláviai nagykövete volt. 2005-ben bekövetkezett haláláig tizenhét történeti és politikai monográfiát és számtalan cikket írt, amelyekkel máig jelentős befolyást gyakorol a külpolitikával kapcsolatos amerikai közgondolkodásra.

Háromszor került Moszkvába

Kennant egész élete, benne gyermekkora, sőt családi mitológiája is egyaránt a nemzetközi kapcsolatok területéhez kötötték. Nyolc éves korában a németországi Kasselbe került mostohaanyjához, ahol megtanult németül. A családi legendáriumhoz tartozik, hogy azonos nevű felmenője, nagyapja unokatestvére, George Kennan sok évtizeddel korábban beutazta Oroszországot és az orosz kultúra egyik szakértőjévé vált, amelyet több, a témának szentelt kötete is bizonyít. Később az „ifjabb" George Kennan is Oroszország (illetve a Szovjetunió) szakértőjeként válik majd a „washingtoni elit intellektuális kedvencévé."

Kennan karrierjének legfontosabb szakasza akkor kezdődött, amikor 1944-ben harmadszor került külszolgálatra Moszkvába, immár követ-tanácsosként, az amerikai nagykövetség második embereként.

Amit a Szovjetunióban tapasztalt hét év távollét után, nem nyerte el a tetszését. Sztálin állama ekkorra milliónyi szenvedő országa lett: a háború létbizonytalanságot és éhínséget hozott, miközben a kommunista rendszer félelemben tartotta a lakosságot – és nagyfokú bizalmatlansággal kezelte a nyugati diplomatákat. Mindezt akkor tapasztalta az amerikai elsőbeosztott, amikor Washingtonban még szimpátiával és szövetségesi lojalitással tekintettek Szovjetunióra és vezetésére. Kennan számos alkalommal tudományos tanulmányokban és diplomáciai táviratokban adta nagykövete, Averell Harriman és a washingtoni külügyi vezetés tudomására fenti nézeteit, de ők nem hallgattak rá, nem voltak nyitottak mélyebb, tudományos elemzései iránt - olvasható Fehér Zoltán, külügyi szakértő Kül-Világ című folyóiratban megjelent nekrológjában.

Kennan életrajzi könyvéből nagyon sokminden kiderül a sztálini Szovjetunióról Forrás: Ria/Novosti Archive

Óriási változás

A Long Telegram – anélkül, hogy mindezt nyíltan kimondta volna – lényegében kétségbe vonta a Szovjetunió irányában addig követett amerikai külpolitika alapját, miszerint a szovjetek magatartását az amerikai (illetve a nyugati) politika érdemben befolyásolja, sőt a kétoldalú kapcsolatok az Egyesült Államok hozzáállásán múlnak. Roosevelt elnöksége idején – amikor a diplomáciai kapcsolatok felvétele megtörtént – a Szovjetunió először potenciális, később pedig valódi szövetségesként szerepelt a náci Németország és Japán elleni harcban, s ezért pozitív megítélés alá esett. Kennan lerántotta a leplet a Szovjetunió másik (mint kiderült, igazi) arcáról, amely már rövid távon sem tekintette barátainak a nyugati hatalmakat. A távirat szerint

„a Kremlnek a nagyvilág dolgaira vonatkozó neurotikus látásmódja mélyén az oroszok hagyományos és ösztönös bizonytalanság-érzete található." Ebből következőleg a szovjet hatalom „érzéketlen az ész logikájára és rendkívül érzékeny az erő logikájára."

Washingtonban mintha csak egy ilyen lökésre vártak volna: Kennan táviratát kézről-kézre adták, másolták, és – ami különösen ritka volt hosszú opusok esetében – a vezetők mind végigolvasták. Az amerikai külpolitikát a Long Telegram – és Churchill ezzel egyidejű aktív (azonos irányú) fellépése – elmozdította egy bizonytalan és kapkodó pozícióból a szovjet fenyegetést komolyan vevő álláspont irányába.

Feltartóztatás

1947. júliusban jelent meg az X cikk, The Sources of Soviet Conduct (A szovjet magatartás gyökerei) címmel. Ebben Kennan „azt javasolta, hogy a szovjet fenyegetést minden téren fel kell 'tartóztatni'" , sőt folyamatos nyomás gyakorlásával elősegíteni a szovjet rendszer végső elgyengülését vagy összeomlását. Elmélete szerint a feltartóztatásnak elsősorban az amerikai biztonság szempontjából lényeges „erős pontokra", a világ legfejlettebb iparosodott területeire kell koncentrálnia.

Ezzel meg is született a feltartóztatás (containment) koncepciója, amelyre az egész hidegháborús amerikai külpolitika épült. Kennan azonban elég homályosan és félreérthetően fogalmazott cikkében ahhoz, hogy amikor a külpolitika többi befolyásos személyisége elkezdte formálni az új külpolitikai doktrínát többek között Kennan gondolataira építve, számosan úgy értelmezhessék a cikket, hogy a feltartóztatást elsősorban katonai eszközökkel kell végrehajtani.

Ez Kennan elképzelésével nem egyezett, hiszen ő – bár ezt világosan nem fejtette ki – elsődlegesen politikai feltartóztatást tartott szükségesnek, a diplomácia eszköztárának bevetését, továbbá a gazdasági versengést, s csak másodsorban épített a katonai elrettentésre.

Mai napig vita tárgya

Henry Kissinger szerint az amerikai történelemben egyetlen diplomata sem állt annyira közel ahhoz, hogy az aktuális külpolitikai doktrína szerzője legyen, mint Kennan. Wilson Miscamble vitatkozik ezzel az állítással, mivel szerinte a doktrína létrehozásában nem csak egy személynek volt meghatározó szerepe, de elismeri, hogy a huszadik században a külügyi vezetésen kívüli diplomaták közül senkinek nem volt akkora hatása a követendő stratégiára, mint Kennan-nek. Walter Isaacson és Evan Thomas, akik a külpolitika veteránjaiból álló „Bölcsek" történetének krónikásai, Kennant egyfajta magányos farkasként ábrázolják, akinek mindazonáltal sikerült a hidegháború hajnalán a külpolitikai döntéshozók véleményét egy irányba (a feltartóztatás irányába) terelni. John Lewis Gaddis szerint Kennan-nek nem volt ugyan döntő szerepe a Truman-adminisztáció külpolitikájának formálásában, de az összes szereplő közül leginkább az ő gondolatai és elképzelései szolgáltak e külpolitika intellektuális alapjául.

Kennan szerepéről, súlyáról a hidegháborús amerikai külpolitika alakításában tehát a mai napig vitatkoznak az elemzők, politikatudósok és diplomácia-történészek.

Míg évtizedekig az a leegyszerűsítő nézet volt domináns, hogy Kennan az USA globális politikájának tervezője volt, és meghatározta a hidegháborúban folytatott amerikai magatartást, az elmúlt években sorra jelentek meg a hatását objektívebben, komplexebben bemutatni kívánó munkák. Kennan több évtizedes diplomáciai és tudósi pályája alatt csak egy rövid időszakban vett részt tényleges befolyással a külpolitika alakításában. Bár ekkor is számos kérdésben alulmaradt feletteseivel, illetve a Nemzetbiztonsági Tanáccsal szemben, befolyása a hidegháborús amerikai stratégia kialakítására megkérdőjelezhetetlen.