Eltörölhetik a testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos adót

NOVÁK Katalin
Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!
A Fidesz két alelnöke, Novák Katalin és Kósa Lajos közösen kezdeményezte az illetéktörvény módosítását, amelyről részletesen a Mandiner online-nak adtak interjút. Ebben elmondták, a törvénymódosítással a testvéreket segítené a kormány, mégpedig úgy, hogy eltörölnék a testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos illetéket. Hangsúlyozták, "az államnak nincs keresnivalója a családi vagyonokban", és korábban már eltörölték az egyenesági rokonok közötti örökösödési és ajándékozási illetéket, majd ezt a házastársakra is kiterjesztették.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos felidézte, hogy 2010 augusztusában bevezették az egyenesági rokonok közötti örökösödési és ajándékozási illetékmentességet, 2013-ban lehetővé tették, hogy illetékmentes legyen az öröklés és ajándékozás a házastárs szüleitől is, majd ezt kiterjesztették a házastársakra is. "Most a testvéreket szeretnénk tehermentesíteni" - tette hozzá. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az, hogy családon belül hogyan kívánnak gazdálkodni a már adózott jövedelemmel, az abból létrejött vagyonnal, olyan kérdés, amibe az állam nem szeretne beleszólni.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék szerint a javaslat csak a tehetősebb családoknak segít, azt válaszolta: a baloldal szerint a javaslat remek alkalom arra, hogy vitát folytassanak a kormány családpolitikájáról az Országgyűlésben, és ebben a "Jobbik folyamatosan védte a Demokratikus Koalíció becsületét". Közölte,

a korábban kormányon lévő ellenzék "hosszú bűnlajstrommal rendelkezik a magyar családoknak való károkozás terén".

Novák Katalin a többi között felidézte, hogy a baloldali kormányok megszüntették a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatást és a 13. havi nyugdíjat, hagyták elszállni a rezsiárakat, és a családi pótlékot tervezték megadóztatni.

Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár Forrás: MTI/Soós Lajos

Kósa Lajos a kritikákkal kapcsolatban azt emelte ki, a javaslat másik "támadási pontja", hogy csak a gazdag családoknak kedvez. "A Párbeszéd be is nyújtott egy módosító indítványt, hogy töröljük el az egészet" - fogalmazott. Megjegyezte, hogy éppen a gazdagoknak nem jelent sokat az illetékmentesség, mert nekik van pénzük, ki tudják fizetni a 18 százalékot, "vagy jó pénzért tudnak ügyvédet fogadni, hogy kicselezzék a törvényt".

- mondta Kósa Lajos.

Arról, hogy a DK azt kérte, legyen 25 millió forint az értékhatár felső plafonja, Kósa Lajos úgy vélekedett: a DK "bizonyára nem tudja", hol tartanak ma a lakásárak, "vagy rosszindulatból keverik a kártyát". Hangsúlyozta,

a családtámogatás "ma a legkevésbé sem hitelekre", hanem adókedvezményekre és vissza nem térítendő támogatásokra épül.

Kósa Lajos Fotó: Csudai Sándor - Origo

"A most benyújtott módosítással egyébként azt is szeretnénk kifejezni, hogy a testvéri kapcsolatok - beleértve a féltestvéreket és az örökbefogadott testvéreket is - ugyanolyan fontosak, mint a szülő-gyermek kapcsolatok" - hangoztatta Kósa Lajos. Novák Katalin erről azt jegyezte meg, hogy a baloldal ismét próbálja megkeseríteni az örömét azoknak, akik támogatást kapnak. "Ugyanezt teszik a 13. havi nyugdíj, a nyugdíjprémium vagy korábban az Erzsébet-utalványok kapcsán is" - mondta.

Hozzátette: rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a törvényjavaslat benyújtását követően, "az emberek örülnek neki, és ez a lényeg". Kósa Lajos jelezte: gondolkodtak azon is, hogy lehetővé teszik az unokahúgok és unokaöcsök illetékmentes öröklését, de elfogadták a Pénzügyminisztérium érvelését, miszerint egyelőre tegyék meg a mostani módosítást.

- zárta szavait Kósa Lajos.