Megszólal a 240, Észak-Amerikából hazamenekített magyar egyike

2020.04.05. 15:33

Csütörtökön 240 magyart és huszonnyolc külföldi állampolgárt (tizenhét szlovákot, tíz szlovént, valamint egy horvátot) hozott haza különgéppel a magyar külügyminisztérium Észak-Amerikából, négy amerikai és egy kanadai városból: New Yorkból, Chicagóból, Miamiból, Los Angelesből, továbbá Torontóból. A gép utasai a légitársaságok leállása miatt máshogy nem tudtak volna hazajönni. Az utasok egyike - M.G, a Magyarországon élő, de az Egyesült Államokban is dolgozó magyar üzletember - az Origónak küldött beszámolót a hazatéréssel kapcsolatos tapasztalatairól. 

Menekülés Floridából

Idén, mint az elmúlt években mindig, a vállalkozásommal járó feladatok miatt három hónapot Floridában akartam tölteni. Február elején, amikor ideértem, már beszélték, hogy Kínában egy újabb járvány pusztít. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az akkor emlegetett vírus elől fogok menekülni alig másfél hónappal később az Egyesült Államokból.

Ahogy teltek a hetek, egyre több rossz hír jött Európából, főleg Olaszországból és Spanyolországból, de akkor még azt hittem, Floridában, jó messze Európától, biztonságban vagyok.Nem hittem, hogy ilyen hamar ennyire rosszra fordulhatnak a dolgok.

Mivel a járatok nagy részét, így az enyémet is törölték, utasbiztosítómhoz fordultam, hogy szeretném meghosszabbítani a biztosításomat, mert nem fogok tudni hazamenni három hónap elteltével.

A biztosítók, mint oly gyakran, sajnálatos és szégyenletes módon elutasítottak minden együttműködést. Annak ellenére, hogy még 30 napig élt volna a biztosításom, tünetmentes voltam, és semmilyen kárigényt nem nyújtottam be.

Mindeközben nyilvánvalóvá vált, hogy jobb lesz továbbállnom, pontosabban hazatérnem. Napról napra egyre nagyobb kockázatát láttam Floridában maradásomnak.

Egy ismerősöm javasolta, mielőbb regisztráljak a miami konzulátuson, hogy rólam is tudják: haza szeretnék jutni.

Amikor a kereskedelmi attaséval telefonon beszéltem, elmondta, hogy amennyiben haza szeretnék utazni, azonnal kell döntenem. Hozzátette: úgy néz ki, sikerül összehozni a Külügyminisztériumnak két mentesítő járatot az Egyesült Államokban és Kanadában rekedt magyarok hazaszállítására.

Nem sok gondolkodási időm maradt, anyagi felelősségvállalás mellett azonnal jeleztem, hogy igen, haza szeretnék utazni.

Forrás: M.G

Innentől nagyon felgyorsultak az események. Naponta kaptunk tájékoztatást a miami magyar konzulátus munkatársaitól e-mailben, mindannyian, akik Magyarországra szerettek volna jutni.

A felszállás előtt külön épületben fogadták az ott ragadt magyarokat. Mindenkinek szendvicset, vizet, kézfertőtlenítőt adtak. Lehetőség szerint az egyéni kívánságokat is igyekeztek figyelembe venni.
Magyarokon kívül több szlovák állampolgár is utazott velünk, ők is hasonló bánásmódot tapasztalhattak. 

A Magyar Honvédség egyik Amerikába delegált képviselője biztosította a repülőteret, illetve a magyar állampolgárok biztonságát és a zökkenőmentes elutazást.

Az élet hozta válsághelyzetben összeverődött társaság nyugodt körülmények között várhatta az indulást - már amennyire erre lehetőség volt annak tudatában, hogy egy bárhol jelenlévő, láthatatlan, veszélyes vírus megbetegíthet bármelyikünket. 

Minden utas, a konzulátus kérésének megfelelően maszkban és lehetőség szerint védőkesztyűben jelent meg, és az evés-ivás időszakától eltekintve mindenki ebben utazott Budapestre.

Rendkívül hosszú út volt, mert Miamiból először Chicagóba repültünk az ottmaradt magyarokért. Onnan Torontóba, ahol magyar honfitársaink mellett a torontói főkonzulátus, illetve kanadai magyar vállalkozók segítségének köszönhetően újabb szendvicseket, vizet, kézfertőtlenítőt és frissen sült fánkokat kaptunk.

Torontóból Izlandra, Reykjavíkba repültünk. Közel hatórás út után egy órára meg kellett állnunk tankolni. Innen még 3 óra 50 percbe telt, mire végre Budapesten földet értünk.

Forrás: M.G.

Minden figyelmesség ellenére, azért előre aggódtam, hogy bár a hazaérkezésig sikerült megtartanom a távolságot mindenkitől, de a magyarországi landolásnál majd tumultus lesz, és mindenki a nyakamba fog köhögni vagy tüsszenteni.

Ehelyett Budapestre érve rend és szervezettség fogadott.

Egyszerre 35 ember szállhatott ki a repülőből egy buszba, hogy megtarthassuk a biztonságos távolságot egymástól. Hosszú, fertőtlenített folyosón 50 méterenként maszkos és kesztyűs emberek vártak, akik útba igazítottak, illetve kézfertőtlenítővel láttak el minket.

Amikor az érkezési terembe értem, azonnal sorra kerültem, mert annyi rendőr és egyéb segítő volt jelen, hogy szerencsére itt sem volt tömeg. A sorban már eleve kijelölték a kétméteres távolságot az érkezők között a csarnok járófelületén.

A rendőrök tájékoztattak a karantén elrendeléséről és minden szabályról, amit be kell tartanom. Átadták a piros papírt, amit hazaérkezésemkor kitettem az otthonom ajtajára.

Forrás: M.G.

A közel huszonnégy órás utazás végén kimerülten, de persze jó érzéssel feküdtem le aludni.
Másnap délben ébredtem, amikor már több, nem fogadott hívás volt a telefonomon. Mint utóbb kiderült, az ÁNTSZ-től és a rendőrségtől. Felhangosítottam a telefont, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy már ott áll egy járőrkocsi a ház előtt.

A rendőr tájékoztatott arról, hogy aggódtak, hova tűnhettem, mert nem válaszoltam, nem vettem fel a telefont. Megnyugtattam, hogy a karantént természetesen betartom, itthon maradok.
Mosolyogtak, amikor megemlítettem: kicsit hosszú út után vagyok, ezért elaludtam, a telefonomat pedig lehalkítottam.

M.G.