Anya és lánya együtt fosztott ki egy pécsi nyugdíjast

Pénz forint magyar
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A pécsi ügyészség kifosztás miatt emelt vádat anya és lánya ellen, akik különböző ürügyekkel elterelték egy idős férfi figyelmét, és közel 1 millió forintot elloptak tőle.
Vágólapra másolva!

A lány tavaly áprilisban becsöngetett egy 93 éves férfihoz azzal, hogy egyetemista, és albérletet keres. A férfi behívta a lányt a lakásba és az étkezőben leültette, míg kiment a konyhába papírért és ceruzáért.

A pénztárcáját viszont az étkezőben hagyta, amelyből a nő 11 ezer forintot elvett. Másnap a lány telefonált, elismerte a lopást és elmondta, hogy szeretné visszaadni a pénzt.

Újra elment a férfihoz, ahol visszaadta az ellopott összeget. Eközben a nő telefonálni kezdett, miközben a lakásban sétálgatott. Ezalatt

kifigyelte, hogy a férfi hová tette a visszaadott pénzt, majd amikor nem figyelt, a szekrényben elhelyezett 910 ezer forintból 600 ezret ellopott.


Az idős férfi csak akkor vette észre, hogy a pénz eltűnt, amikor a lány már elment.

Néhány héttel később a lány újra felhívta férfit, és beismerte hogy a pénzt korábban ő lopta el, majd megígérte hogy szülei segítségével visszafizeti. Ekkor átadta az anyjának a telefont, aki megígérte, hogy a lopott pénz felét másnap visszaadja.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Másnap az asszony is felkereste a férfit a lakásán, ahol közölte, hogy rosszul érzi magát, és egy pohár vizet kért. Míg a férfi kiment, hogy hozzon neki,

az asszony ellopta a maradék 290 ezret is. A két nő összesen 901 ezer forintot lopott el a férfitól,

melyből 11 ezer forint megtérült.

Az ügyészség a koronavírus okozta helyzetre tekintettel tárgyalás mellőzésével büntetővégzést javasolt - írja az Ügyészség oldala.