Pénzéért akarta megölni barátját egy kecskeméti férfi

sziréna, rendőrök, rendőrség
Vágólapra másolva!
Súlyosabb ítéletet kér az ügyészség a férfi ellen, aki a pénzéért akarta megölni egy barátját és ehhez két ember segítségét is kérte. Nekik fizette volna, egyikük azonban inkább a rendőrségre ment. 
Vágólapra másolva!

Az ítélet szerint, amikor a kecskeméti férfinek megszűnt a munkahelye, rossz anyagi helyzetbe került, ezért

azt találta ki, hogy megöli a barátját és a bankkártyájáról felveszi az összes pénzt.

A tervét elmondta egy ismerősének, akinek pénzt ajánlott fel azért, hogy segítsen neki eltüntetni a barátja hulláját.

Az ismerős visszautasította az ajánlatot és szólt a rendőröknek, hogy mire készül a férfi.

Illusztráció Forrás: Police.hu

Ezután egy másik embert is beavatott a tervébe, őt

arra kérte, hogy öszázezer forintért segítsen neki megölni a férfit.

A találkozó után a rendőrség elfogta. A bíróság két évre ítélte, amelyet azonban öt évre felfüggesztettek.

Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást kérnek a férfira.

A fellebbviteli főügyészség is fenntartotta a fellebbezést, megítélésük szerint a kiszabott büntetés aránytalanul enyhe.