Rétvári Bence: Szent István a magyar állam és egyház létrehozója

RÉTVÁRI Bence
Budapest, 2020. július 2. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 2-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Szent István a keresztény magyar állam és egyház megalapítója, aki egyenrangú félként akart kapcsolatot építeni a környező országokkal - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Kemencén, a római katolikus Kisboldogasszony templomban tartott mise után.
Vágólapra másolva!

A térség KDNP-s országgyűlési képviselője hozzátette, István ismerte fel, hogy a kereszténység az üdvösségre vezető út, ezért egész népét akarta a megtérés útjára vezetni.

Ő megélte hitét és élete utolsó percében Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának

- mondta.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ő a környező országokkal egyenrangú félként akart kapcsolatot építeni. Nem akart senkinek sem a vazallusa, sem az ellensége lenni, de elvárta, hogy tiszteljék Magyarországot" - jelentette ki a politikus.
Rétvári Bence rámutatott, a magyar történelemben István a győztesek közé sorolható, de azokra is büszkén emlékeznek a magyarok, akik a következő nemzedékek idején küzdöttek céljaikért, például 1848-ban vagy 1956-ban.

- mondta.

Pongrácz János független polgármester ünnepi beszédében elmondta: augusztus 20-ára készült el a község új címere, ami kifejezi, hogy Kemence 50 évig Hont vármegye székhelye volt.


A mise után bemutatták, majd felszentelték a település új jelképét.

Az 1200 lakosú Kemence a Börzsöny oldalában fekszik, a faluról elnevezett patak szeli ketté. Nevét először egy 1156-os dézsmajegyzékben említik, akkortól 1945-ig az esztergomi érsekség birtoka volt. A Fő út mentén található barokk-klasszicista homlokzatú római katolikus templomot 1769-ben építették, de mivel a fala bedőlt, elé 1810-ben új homlokzatot emeltek.