Varga Judit második koronavírustesztje is negatív lett

Varga Judit
Vágólapra másolva!
A második tesztje is negatív lett Varga Juditnak. Az igazságügyi miniszter két napja került kapcsoltba egy azóta igazoltan koronvírusos személlyel.
Vágólapra másolva!

A második teszt is negatív. Szívbôl köszönöm a jókívánságokat és a sok biztatást! Továbbra is vigyázzunk egymásra! - írta a Facebook-oldalán Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter két napja közölte a közösségi-oldalán, hogy

hétfőn kontaktusba került egy, azóta igazoltan Covid-19 fertőzött személlyel.

Ahogy akkor írta, fertőzésre utaló jeleket nem tapasztalt magán, otthonról folytatta a munkát.

Szombaton Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, nemzetközi szóvivő is bejelentette, hogy az ő második koronavírus-tesztje is negatív lett, így részt vehetett a hivatalos programokon.