Jövő nyárig nem is vezethetett volna a gyorshajtó szedresi sofőr

Fotó a gyorshajtásról.
Vágólapra másolva!
Először a gyorshajtás miatt büntették meg a 27 éves férfit a rendőrök. Az intézkedés közben derült ki, hogy korábban már jogerősen eltiltották a vezetéstől. – írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

November 5-én délután, Szedresben végeztek sebességellenőrzést a rendőrök, amikor egy kisteherautó sofőrje a megengedett

50 km/órás sebességhatárt túllépve, 81 km/órás sebességgel ment.

Fotó a gyorshajtásról. Forrás: police.hu

Az egyenruhások ezért megállították és megbírságolták. Az intézkedés alatt

kiderült, hogy a 27 éves szedresi férfit már korábban, jogerősen eltiltottak a vezetéstől, egészen 2021 nyaráig.

A férfit bevitték a kapitányságra, ahol kihallgatása után szabálysértési őrizetbe vették, majd november 6-án gyorsított eljárásban bíróság elé állították.