Elhagyatott erdőben termesztette a marihuánát két férfi

Vágólapra másolva!
Két férfi marihuánát termesztett egy elhagyatott erdőben és egy magtár épületben Tárkány közelében.
Vágólapra másolva!

A férfiak tavaly egy magtár épületben, valamint egy Tárkány külterületén lévő elhagyatott erdőrészen kialakított ültetvényen marihuánát termesztettek, hogy később eladják. A kifejlett növényekről az ágakat, ágvégződéseket levágták, amik egy részét egy pinceházban szárították ki, a másik részét pedig az egyik férfi otthonában tartották.

A drogot már nem tudták eladni, mert a rendőrség lefoglalta a 2 kiló leszüretelt, valamint a még gondozás alatt lévő 174 tő marihuánát.

Az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat az ügyben. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje mindkettejüket börtönbüntetésre és kobozza el a lefoglalt kábítószert. Emellett azt is javasolták, hogy tartsa fenn a férfiak letartóztatását, mivel esetükben továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye.