Hónapokon keresztül zaklatta volt párját, aztán intim fotókat tett fel róla az internetre

Vágólapra másolva!
Hónapokon keresztül tartotta rettegésben volt barátnőjét egy férfi. Személyesen is zaklatta, és üzeneteket is küldött neki. Több százat. Volt, hogy könyörgött a nőnek, hogy béküljön ki vele, máskor azzal fenyegette, hogy megöli. Aztán a nőről készült intim fotókat is feltett az internetre.
Vágólapra másolva!

A férfi a szakításuk után augusztustól többször megvárta volt barátnőjét annak otthona előtt, és győzködte, hogy béküljenek ki.

Amikor erre a nő nemet mondott,

megöléssel fenyegette, és szidta.

Több száz üzenetet is küldött neki, amelyekben azt írta, hogy elintézi, hogy a nőt kirúgják a munkahelyéről, és hogy a gyerekét elvegyék. Az sms-ekben is többször írta, hogy meg fogja ölni.

A nő egy idő után már annyira félt, hogy az utcára is csak anyja kíséretében mert kimenni.

A bíróság novemberben elrendelte a férfi távoltartását a nőtől, így persze a közelébe sem mehetett volna. De megtette, sőt, üzeneteket is küldött neki továbbra is, napi rendszerességgel.

A férfit ezután rendbírság miatt 200.000 Ft-ra büntették, de ez sem állította meg,

tovább zaklatta szerelmét.

Később az egyik internetes társkereső oldalon egy felhasználói profilt hozott létre, amelyen

a nő neve és telefonszáma volt látható, illetve a nőről intim helyzetben készült fotók.

A férfit most a távoltartás szabályainak folyamatos és súlyos megszegése, a bűnismétlés
veszélye és a bizonyítás megnehezítése miatt letartóztatták.