Visszaélt a céges pecséttel egy könyvelő

Vágólapra másolva!
Az ügyészség költségvetési csalás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt azzal a tatabányai könyvelővel szemben, aki 2011 januártól 2018 februárjáig összesen 150.641.923 forintnyi kárt okozott az államnak.
Vágólapra másolva!

A férfi könyvelőként dolgozott az egyik tatabányai cégnek és

visszaélve helyzetével, hozzájutott a cég pecsétjéhez, és számlatömböt vett a nevében. 2011. év januárja és 2018. februárja közötti időszakban egy másik cég részére egyéni vállalkozóként nyomdai szolgáltatást végzett.

A munkák elvégzéséről azonban

az általa korábban könyvelt cég nevében állította ki a számlákat, hogy a bevételei után ne kelljen ÁFÁ-t fizetnie.

A hamis számlákat megtévesztett cégek képviselői adóbevallásuk benyújtása alkalmával felhasználták.

Ezenkívül a férfi az elvégzett munkákból származó bevétele után

sem az egyszerűsített vállalkozói adót, sem a személyi jövedelemadót, sem pedig az egészségügyi hozzájárulást nem fizette meg.

A férfi a csalásokkal

összesen 150.641.923,- Ft összegű kárt okozott az államnak.

A főügyészség költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a férfival szemben és a vádiratban javasolta, hogy a Tatabányai Törvényszék felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki vele szemben, emellett 89.116.579 forintnyi vagyonelkobzást rendeljen el. A maradék 61.525.344 forintos kár miatt az ügyészség javasoltatett arra, hogy a törvényszék a két céggel szemben alkalmazzon vagyonelkobzást.