A vádirat szerint 2009 novembere és 2010 áprilisa közötti időszakban Tatán és Pomázon bérházak építésére vállalkozott egy férfi, melyre banki hitelt vett fel részletekben. Már a hitelrészlet-lehívási kérelmek előterjesztésekor tudata, hogy a pénzt nem az építkezések befejezésére fogja fordítani.
A bank utólag, egyes részmunkák elvégzését követően, ütemesen vállalta fizetni a hitelt.
A férfi azonban az el nem végzett munkákról szóló, valótlan tartalmú generál kivitelezői számlákat tartalmazó részjelentésekkel tévedésbe ejtette a hitelintézetet és így jogosulatlanul vette fel a hitelt, majd a pénzt más célra fordította.
A férfi 540 168 750 forint összegű kárt okozott a hitelintézetnek, melyből a felszámolási eljárásban 60 139 265 forint térült meg.
Az ügyészség a férfival szemben különösen jelentős kárt okozó csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.
Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Tatabányai Törvényszék végrehajtandó börtönbüntetést és pénzbüntetést szabjon ki a férfival szemben, emellett tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától is. Ezen túl kötelezze arra is, hogy térítse meg a hitelintézet fennmaradó kárát.