Gyurcsány Ferencnek hízelgett, megalázta a Jobbik szavazóit Jakab Péter

Vágólapra másolva!
Megdöbbentően egyértelmű szavakkal hízelgett Gyurcsány Ferencnek az ATV műsorában a Jobbik elnöke, Jakab Péter, aki emellett saját pártjának szavazóit is megalázta: azt mondta, nem érdekli, hányan szavaznának a Jobbikra.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenccel nagyon jó, konstruktív vitákat tud folytatni, ezzel hízelgett Jakab Péter, a Jobbik elnöke új főnökének, Gyurcsány Ferencnek az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Azzal próbálta megmagyarázni, hogy most összefog a korábban a Jobbik által hazaárulónak nevezett bukott miniszterelnökkel, hogy Gyurcsány és ő is jó irányba változik.

Amellett, hogy ezzel megtagadta a korábbi Jobbikot, érdemes megjegyezni azt is, hogy

Gyurcsány Ferenc éppen most, az őszödi beszéd 15 éves évfordulóján tette egyértelművé, hogy egyáltalán nem változik.

Továbbra is büszke az őszödi hazugságbeszédre, a 2006-ban a tüntetőket brutálisan megverő rendőrök fellépését pedig cinikus módon setesutának nevezte. Felesége pedig azt hazudta, hogy 2006-ban több rendőr sérült meg, mint civil.

Jakab Péter a Jobbik szavazóit is megalázta.

Amikor ugyanis a műsorvezető arról beszélt, hogy az egyik baloldali propagandaintézet szerint a Jobbik megelőzte a DK-t, azt mondta:

nem érdekli, hányan szavaznának a Jobbikra.

Nyilván megijedt attól, hogy új főnöke, Gyurcsány mit szól ehhez, még ebben a kérdésben sem mert minimálisan sem konfrontálódni vele, nehogy Gyurcsány azt higgye, kétségbe vonja vezető szerepét.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben az azonnali kérdések órájában Jakab Péterről azt mondta: Jakabot Gyurcsány alkalmazza, nem az eszéért, hanem azért, hogy csörgősipkát tegyen a fejére. Vagyis Gyurcsány bohócának nevezte Jakabot.