Máté Bencével beszélgetett podcastjában Áder János

World Press Photo kiállítás 2019 a Magyar Nemzeti Múzeumban.
2019.09.19 Budapest
Fotó: Csudai Sándor
Máté Bence
Vágólapra másolva!
A természetfotózásról és természeti értékeinkről beszélgetett Máté Bence természetfotóssal Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
Vágólapra másolva!

Máté Bencét már 17 évesen az év ifjú természetfotósává választották,

- vezette fel a beszélgetést az államfő.

A természetfotós elmondta, hogy kezdetben lakóhelye élővilágának felfedezése volt a célja, később pedig az, hogy bejárhassa a világot, és lássa, más vidékeken milyen természeti értékek vannak. Máté Bence a természet bonyolult rendszerét csodavilágként jellemezte, amelynek feltérképezése kikapcsolódás is, azáltal, hogy kiszakad az urbanizált világból.

A természetfotós hangsúlyozta, hogy

a természetben is demokrácia van, egyes fajok lekövetik a változásokat - például egy túlszaporodást -, a monokultúrás gazdálkodás azonban nagy veszélyt jelent.

World Press Photo kiállítás 2019 a Magyar Nemzeti Múzeumban, Máté Bence Forrás: Origo

A köztársasági elnök a mezőgazdasági termelés és a biológiai sokszínűség kapcsolatára példaként hozta a göttingeni egyetem felmérését, amely megmutatta, hogy a hagyományos termelési formáknál egy viszonylag jól működő piramist lehetett látni az emlősöktől egészen a legapróbb rovarokig.

- tette hozzá.

Az emberi beavatkozásokról Máté Bence úgy vélte, ha bármelyik fajnak lenne esélye ugyanazt tenni, mint az embernek, akkor valószínűleg meg is tenné.

Azonban ha nem használjuk megfelelően a tudásunkat, az előbb a többi élőlény, majd saját magunk kárára válik - tette hozzá.

- figyelmeztetett Áder János.

Áder János köztársasági elnök részt vesz a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság online innovációs fórumán a Sándor-palotában 2021. április 19-én Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Máté Bence beszélt costa rica-i, afrikai, oroszországi, norvégiai élményeiről, és arról, hogy egy tanyán lakik, ahol közel tíz hektáron végzett élőhely-rekonstrukciót; jégmadárfészkeket is kialakított, most pedig denevérodúkat készít.

Kidolgozott egy detektívüveg mögül történő állatmegfigyelési módszert, amely nem zavarja az élővilágot, mégis teljes panoráma nyílik az ember elé.

Elmondta, hogy az aktív Magyarországért felelős kormánybiztossággal közösen terveznek egy Madárszínház nevű rendszert, ahonnan akár egy 30 fős iskolai osztály is természetes élőhelyén figyelheti meg a madarakat, valamint egy méter mélyen a vízi élővilágot.