A közösségi oldalon üzent az ügyintézőnek, hogy jobb, ha elköltözik, a következő alkalommal már a rendőrök vitték el

facebook illusztrációk
Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a férfit eltiltották egy szabálysértés miatt a vezetéstől. Amikor az eltiltás lejárt februárban, bement a megyei kormányhivatalban, hogy új jogosítványt igényeljen. A kormányablakban azonban az ügyintéző közölte vele, hogy mivel időközben újabb szabálysértést követett el, továbbra sem kaphatja vissza a jogosítványát. A férfi ezt meghallva szitkozódva ment ki a hivatalból. Később a közösségi oldalon kezdett fenyegetőzni.
Vágólapra másolva!

Másnap azt írta a közösségi oldalára, hogy meg kell szurkálnia valakit. Nehezményezte a bejegyzésében azt is, hogy

megint három hónapra bevonták a jogosítványát, és leírta az ügyintéző nevét. Azt is írta: költözzön el a városból, mert nincs biztonságban.

képünk illusztráció Forrás: AFP

Az üzenet hamar eljutott a címzetthez, vagyis az ügyintézőhöz, amely benne és a kollégáiban is komoly félelmet keltett.

Két nappal később a férfi ismét bement a kormányhivatalba, ahová már nem engedték be, és hívták a rendőröket.

A férfit letartóztatták, és most vádat emeltek ellene.