Ferenc pápa elmondta, miért fogunk a mennyországban is magyarul beszélni

FERENC pápa
Budapest, 2021. szeptember 12. Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa vasárnap reggel érkezett meg Budapestre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére. A reptéren rá váró delegációnak mesélt el egy viccet, amiből kiderül, hogy miért fogunk magyarul beszélni a mennyországban is.
Vágólapra másolva!

A pápát katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta, élükön Michael August Blume apostoli nunciussal; Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel; Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével és Habsburg Eduárddal, Magyarország vatikáni nagykövetével – írja a Híradó.hu.

Miután leszállt a repülőről, Ferenc pápa egy viccet mesélt a rá váró delegációnak.

Ezt Habsburg Eduárd osztotta meg a Twitter-oldalán.

"Miért fogunk magyarul beszélni a mennyországban?" – kérdezte a pápa, majd azt válaszolta: "Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni!"