Soros-egyetem: elköltözött, mégis itt maradt – álláshirdetések sorát adták fel Budapesten

CEU, Central European University, Közép Európai Egyetem, épület külsők. Nádor utca 15. Budapest 2017.04.04.
Vágólapra másolva!
Évek óta vinnyog a baloldali média azon, hogy a magyar kormány „elüldözte" a Soros-egyetemet (CEU) Budapestről. Az egyébként hamis állítás még uniós eljárásoknál is alapul szolgált. Az elmúlt napokban könyvtárigazgatót, karbantartót, sőt oktatót is keres álláshirdetés keretében Budapesten az egyetem. Ráadásul a Soros egyetem honlapján bárki megnézheti, milyen Magyarországon akkreditált képzésekre jelentkezhetnek a hallgatók a Nádor utcai kampuszra. Michael Ignatieff rektort nemrég váltotta az amerikai-indiai Shalini Randiera, aki októberben Budapestre is ellátogatott, méghozzá a Soros-egyetem volt hallgatóival találkozott az egyetem épületében - írja a Tűzfalcsoport.
Vágólapra másolva!

A Times Higher Educationben jelent meg egy cikk, amely a Soros-egyetem Bécsbe költözését és annak új vezetőjét taglalja.

Az álhírek ellenére a CEU üzemel, és nemrég álláshirdetések sorát adták fel Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szerző Ben Upton szerint a Soros-egyetem „három évtizeden keresztül a demokrácia bástyája" volt Budapesten, de Orbán Viktor illiberális kormánya elüldözte. Mi, magyarok jól tudjuk, hogy az intézmény csupán a kettős diplomát érő kurzusait vitte át az osztrák fővárosba – méghozzá a BKK jelenlegi vezérigazgatója, Walter Katalin irányítása alatt.

Budapesten a Soros-egyetemnek egyébként ma is működik a könyvtára, a nyári egyeteme, a nemrég alapított CEU Demokrácia Intézet, a CEU Bioetikai és Jogi Központja, a CEU Felsőfokú Tanulmányok Intézete (Institute for Advanced Study), a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA), továbbá kutatási és nyilvános programjainak egy része. A Közép-Európai Egyetem továbbra is indít Magyarországon akkreditált képzéseket a Nádor utcai kampuszon. A hallgatók többek között doktori képzésekre, mesterképzésekre (például genderszakra) és szakirányú továbbképzésekre jelentkezhetnek Budapesten.

Orbán Viktor miniszterelnök is többször felhívta a figyelmet arra, hogy a Soros-egyetem valójában sosem hagyta el az országot. „Az elüldözött egyetem Budapesten" című 13. szamizdatban így fogalmazott:

A Soros egyetem élén Michael Ignatieff elnököt és rektort idén augusztusban az Amerikában született, indiai származású kutató, Shalini Randeria váltotta.

A Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) által közreadott képen Michael Ignatieff, az egyetem elnök-rektora beszédet mond az egyetem bécsi campusának megnyitóján 2019. november 15-én Forrás: MTI/Ceu/Végel Dániel

Az antropológus hölgy karrierjét a Soros-egyetemen 2002-ben kezdte meg, mikor megalapította annak szociológia és szociális antropológia tanszékét. Azt mondta, hogy az Orbán-kormány "jogbizonytalanságot és ezzel létbizonytalanságot is teremtett a Soros-egyetem számára, teljesen önkényes és ad hoc döntéshozatallal". Itt párhuzamot vont egyetemi munkájának egyes aspektusai és az intézményt ért bajok között:

- nyilatkozta.

"Minden kényszerű kitelepítés hatalmas költségekkel jár" - tette hozzá, Upton szerint arra az „érzelmi és szociális árra" utalva, amelyet a Soros-egyetem munkatársai és diákjai az áttelepítés következtében fizettek, beleértve azt, hogy a gyerekeket új iskolába kell költöztetni, a szülőket hátra kellett hagyni, és meg kellett ismerkedniük egy új nyelvvel. Mondanánk, hogy mindjárt megsajnáljuk őket, de akkor hazudnánk. Nem kellett volna mást tenniük, mint a többi, magyarországi kampusszal rendelkező külföldi egyetemnek: megfelelni a felsőoktatási szabályozásnak.

Nem lehetetlen kérés volt, huszonhét másik intézmény képes volt rá, egyedül a Soros-egyetem hisztizett.

Soros 1991-ben alapította a Central European University-t (CEU). Forrás: Imaginechina via AFP/dycj - Imaginechina/Dycj

A cikk szerint az elkövetkező hat hónap egyik legsürgetőbb feladata Randeria számára, hogy felügyelje a Soros-egyetem mintegy 2000 hallgatójának új, állandó otthona kialakítását Bécs nyugati felén; a Budapestről való kiürítés gyorsasága miatt 2019 szeptembere óta egy bérelt, átalakított irodahelyiségben folyik az oktatás a belvárosban. Az új „otthonuk" azonban gondos felújításra szorul.

A helyszíne egy egykori pszichiátriai kórház (talán nem véletlenül), amely 1940 és 1945 között a nácik által vezetett eutanáziaprogram keretében 789 gyermek megkínzásának és megölésének színhelye volt. Nem tudhatjuk, a Soros-egyetem diákjai hogyan állnak hozzá, de mi nem szívesen tennénk be a lábunkat egy ilyen helyre, egyszer sem, nemhogy minden nap...

A Soros-egyetem azt szeretné, ha az új campus megőrizné a kórház architektúráját, továbbra is emléket állítana az áldozatoknak, és szén-dioxid-semleges lenne. "Ez egy hármas projekt, ha úgy tetszik" - mondta Randeria.

- mondta.

Randeria amellett, hogy újabban a Soros-egyetem elnök-rektora, már 2015 óta a Soros-egyetem igazgatótanácsának tagja is volt. Más módon is részt vesz a Soros-hálózatban: a Nyílt Társadalom Alapítvány Felsőoktatási Támogatási Programja tanácsadó testületének tagja.

A Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) által közreadott képen Iris Rauskala, Ausztria oktatásért és kutatásért felelős minisztere (b) és az intézmény alapítója és tiszteletbeli elnöke, Soros György üzletember (b2) az egyetem bécsi campusának megnyitóján Forrás: MTI/Ceu/Végel Dániel

Randeria munkájában a jog transznacionalizálódásával, a jogi pluralizmussal, a globalizációval és a fejlődéssel, a genderideológiával, a társadalmi mozgalmakkal, a posztkolonializmussal és a „környezeti igazságossággal" foglalkozik. Mindebből látható, hogy egy szélsőbaloldali professzorral van dolgunk.

A Magyarországról „elüldözött" Soros-egyetem budapesti kampuszán 2021. október 7-én tartottak közönségtalálkozót az egyetem volt hallgatóinak az új rektor részvételével, amelyet egy egész, az internetre feltöltött fotóalbum bizonyít.

A legfrissebb információk szerint pedig

könyvtárigazgatói, karbantartói és oktatói munkára is keresnek embert. Egy elvileg nem üzemelő egyetemre.