Mint azt az Origo is megírta, március 7-én egy nő és egy férfi holttestét találták meg a rendőrök a Fejér megyei Kislángon. A gyilkos egy 26 éves helyi férfi volt, aki előbb
lopni akart egy idős pár füstölőjéből, majd amikor a tulajdonosok ezt meg akarták akadályozni, összeszurkálta őket,
és a holttesteket a vízóraaknában rejtette el.
A Blikk felkereste a férfi rokonait, akiknél évekig nevelkedett. Dankó Sándor (a gyilkos férfi nagybátyja) és felesége azt mesélte a lapnak, hogy
nem mernek az utcára menni, mert az egész falu összeesküdött elleniük. Kiutálták őket.
"Kálmán a testvérem fia, de ő soha nem nevelte, édesanyánknál lakott. Miután a mama meghalt, hozzánk került, de nekünk akkor még fogalmunk sem volt, hogy komoly mentális betegséggel küzd. Ez csak később derült ki.
Leszoktattuk a drogról és az alkoholról, de továbbra is nagyon furcsán viselkedett. Állandóan dühkitörései voltak, ilyenkor mindent szétvert maga körül. Ezért nem is engedtük egyedül mozogni, mindig velünk volt.
Nagyon szenvedtünk tőle, de az ember a vérét mégsem teszi az utcára. A gyámügyhöz hiába fordultunk, hogy segítsenek, soha nem tettek semmit. Ami a legborzalmasabb volt, hogy hiába adtunk meg neki mindent, állandóan eljárt lopni. Amikor hazaért valamilyen idegen cuccal, azonnal hívtuk a rendőrséget. A pszichés állapota miatt azonban a nyomozók sem tudtak igazán mit tenni, hazaengedték" - mondta az asszony.
A pár állítja, ők mindent megtettek, hogy jó útra tereljék a gyilkossá vált férfit.
Mostanában már beszögeltük az ablakot, hogy azon se tudjon kimászni, mégis ott lógott meg valahogy a tragédia előtt.
Reggel felkeltem, kimentem a szobánkból és észrevettem, hogy Kálmán nincs sehol. Az udvarunkon találtam meg, zavartan álldogált, majd elszaladt a garázsba átöltözni. A férjem már akkor hívta a rendőrséget, hogy megint nincs itthon, biztosan valami rosszban sántikál, amikor még nem is tudtunk semmiről. Aztán Kálmán leült a kertbe, jöttek a zsaruk, és rövid tagadás után beismert mindent.
Borzalmas volt hallgatni, amiket mondott. Igazán nem is tudta megmagyarázni, hogy miért ölt. Én és a férjem nagyon jó barátságban voltam az idősekkel, sőt a fiukkal is. Az biztos, hogy mi soha többé nem akarjuk látni Kálmánt, reméljük, szigorú lesz vele a bíró.
Mi csak nyugalmat szeretnénk, és hogy értsék meg a településen élők, hogy nekünk semmi közünk ahhoz, amit ő tett" - folytatta a nő.
A Dankó házaspár a Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületéhez fordult segítségért, mert többen is megfenyegették őket. Volt, aki azt mondta nekik, hogy Molotov-koktéllal robbantja fel a házukat, más pedig azt ígérte, hogy megveri őket.
"Természetesen, ahogy mindig, most is kiállunk a fenyegetett család mellett. Az egyesületünk fő célja a béketeremtés, reméljük, most is sikerrel járunk majd" – közölte a lap megkeresésére Száva Vince elnök.