Betörte ismerőse ajtaját egy Nógrád megyei nő

Vágólapra másolva!
A Salgótarjáni Járási Ügyészség eredményes közvetítői eljárás után megszüntette annak a nőnek az ügyét, aki júniusban megrongálta haragosa bejárati ajtaját. Mivel a nő elnézést kért és vállalta, hogy megtéríti a kárt, megúszta a vádemelést és a komolyabb büntetést.
Vágólapra másolva!

Egy nő június 7-én éjjel felkereste "ellenségét" Nógrád megyei családi házánál. Mivel nincs kerítése, könnyen bejutott a telekre. A ház előtt lévő téglarakásból

felvett egy kisméretű téglát, és betörte vele a bejárati ajtó egyik üvegét, illetve az ajtó középső deszkázását, majd elmenekült a helyszínről. Az ajtót már nem lehetett helyrehozni, cserére szorult, ezzel 165 ezer forintos kárt okozott.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség tavaly júliusban

a büntetőeljárást hat hónapra felfüggesztette, emellett az ügyet közvetítői eljárásra utalta annak érdekében, hogy a nő és ismerőse megállapodhasson a kár megtérítéséről

és a bűncselekmény következményeinek jóvátételéről.

A közvetítői eljárás eredményes volt,

a nő megállapodott ismerősével, a támadó bocsánatot kért, a kárt pedig maradéktalanul megtérítette. Ezzel megúszta a vádemelést és a tárgyalást, emellett megbánó magatartása és a kár megtérítése után mentesült a büntetőjogi felelősségre vonás alól is

- írja az Ügyészség oldala.