Nem tagadja, hogy soron kívül jutott hozzá a koronavírus elleni védőoltáshoz Gyöngyös baloldali polgármestere. Hiesz György január elején kapta meg a vakcinát, amikor a járványügyi szabályok szerint csak az egészségügyi dolgozók, valamint a veszélyeztetett betegek voltak jogosultak arra. A Hír TV stábja megpróbált magyarázatot kérni a politikustól, amikor éppen a munkahelyéről jött kifelé, de nem válaszolt a kérdésekre. 

Hiesz György, Gyöngyös baloldali polgármestere január elején kaphatta meg a vakcinát, amikor csak az egészségügyi dolgozók, valamint a veszélyeztetett betegek voltak jogosultak rá. A polgármester a városban élőket sem tájékoztatta arról, hogy megkapta a vakcinát. A Hír TV szerette volna megtudni Hiesz Györgytől, hogy volt-e jogosultsága a védőoltásra, de a politikus elmenekült a kérdések elől.

Horváth László, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője szerint a polgármesternek tudnia kellett, hogy nem jogosult az oltásra.

Az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy miközben idős emberek fegyelmezetten várnak a sorukra, addig egy polgármester parkolópályán előzve belopakodik oltásért. Hiesz György az első olyan politikus, aki tudatosan és súlyosan megsértette az oltásra vonatkozó szabályokat. 

Hallgatnak a baloldali propagandaoldalak

Mint arról korábban beszámoltunk, mélyen hallgatnak a baloldali propagandaoldalak Hiesz György, Gyöngyös baloldali polgármesterének oltási botrányáról.

Hiesz György elmenekült a kérdések előlForrás: Origo

Azon túlmenően, hogy Hiesz politikai befolyásával visszaélve adatta be magának a védőoltást, több ok miatt is döbbenetes a történet. Egyrészről a magánakcióját teljesen eltitkolta a választók elől, mindezidáig senkit nem értesített arról. Másrészről a létező összes szabályt megkerülte, figyelmen kívül hagyva az oltási tervben előírt sorrendet. Mivel jelenleg az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit, dolgozóit oltják, ami után előbb a 89, majd a 65 évnél idősebbek következnek, így a még 65 év alatti polgármester értelemszerűen nem lett volna jogosult a vakcinára. Könnyen előfordulhat, hogy a településvezető önzésével mástól vette el a lehetőséget.

Az ügy azért is botrányos, mert a baloldal hónapok óta azzal hergeli a közvéleményt, hogy a Magyarországra érkező, illetve a kormány által lekötött oltóanyagok nem biztonságosak. Erre egyikük soron kívül, mindenki mást megelőzve beoltatja magát. Ezzel ismét bizonyítást nyert: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kizárólag politikai érdekekből támadja a vakcinákat, azt remélve, hogy a bizonytalan időszak elhúzódásának a kormány látja kárát.