Tömegkarambol Budaörsnél, tíz sérült, köztük hét gyerek

Vágólapra másolva!
Tízen sérültek meg az M1 és az M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszán kedd reggel történt balesetben. Az Egér útnál három autó ütközött össze, órákon keresztök több kilométeres volt a torlódás. A balesetben a hét gyerek életét a légzsákok, gyerekülések és biztonsági övek óvták meg.
Vágólapra másolva!

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy

tíz sérültet láttak el, három nőt és hét különböző korú gyereket, csecsemőtől a 8-10 évesekig.

Egyiküknek sem súlyosak a sérülései, fej- és végtagzúzódásokat szenvedtek, további vizsgálatra kórházba vitték őket.

A helyszínre egy mentőhelikoptert, egy gyermekrohamkocsit és öt mentőautót riasztottak

- tette hozzá.

Később az Országos Mentőszolgálat azt írta ki a közösségi oldalára, hogy

HÉT GYERMEKET ÓVTAK MEG A GYEREKÜLÉSEK, A BIZTONSÁGI ÖVEK ÉS LÉGZSÁKOK.

Kiderült az is, hogy a kiérkező mentőhelikopter, gyermekrohamkocsi és más mentőegységek tagjai hamar ellátták és kórházba vitték a sérülteket,

A 7 hónapos, világítóan kék szemű kisfiú az ijedtség és a váratlan baj ellenére is mindvégig édesen mosolygott, miközben a 11 éves tesója a kórházba vezető úton érdeklődve nézegette a rohamkocsi felszerelését.

Az Útinform közleménye szerint a baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki, az autósor a budaörsi bevásárlóközpontig is elért.

Frissítés: A forgalom déltől zavartalanul halad.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!