Zala megyében, tegnap egy román rendszámú kamiont ellenőriztek
délután 6 órakor az M70-es út Csörnyeföldi pihenőjénél a rendőrök . Kiderült, hogy
a sofőrön kívül még négy utas volt az autóban, akik mind afgánnak vallották magukat.
Egyikük sem tudta igazolni, hogy jogszerűen vannak Magyarországon és a személyazonosságukat sem tudták igazolni, ezért mindenkit bevittek a kapitányságra, majd visszakísérték a migránsokat, az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Fejér megyében tegnap reggel, egy bejelentés alapján mentek ki a rendőrök
egy székesfehérvári telephelyre, ahol négy férfit igazoltattak. Kiderült, hogy
a magukat afgán állampolgárnak valló migránsok ezt nem tudják hitelt érdemlően igazolni,
sem a jogszerű tartózkodásukat, ezért a rendőrök mindenkit bevittek a kapitányságra.
Kihallgatásuk után mindenkit visszakísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Csongrád-Csanád megyében, tegnap éjjel és ma hajnalban is elkaptak Szegeden 1-1 migránst,
egyet pedig a Röszke autópálya-határátkelőnél. Az igazoltatásuk során mindhárman szíreknek mondták magukat, de sem ezt, sem a tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért mindegyikőjüket visszakísérték a biztonsági határzárhoz.
Csanádpalotánál is elfogtak tegnap este egy migránst, a férfi török állampolgárnak vallotta magát,
de ezt nem tudta igazolni, ahogy a magyarországi tartózkodását sem, ezért a rendőrök bevitték a férfit a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre, ahol
kihallgatják, majd utána átadják a román hatóságoknak.
Bács-Kiskun megyében mindössze fél nap alatt öt helyen 40 migránst kaptak el.
Bácsszentgyörgyön, Kunbaján, Katymáron és Garán tartottak ellenőrizést,
amikor a szír és afgán migránsokat fogtákel, egyikük sem tudta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát,
sem a jogszerű tartózkodását, ezért a rendőrök mindenkit visszakísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.