Az Origo összesítéséből kiderül, hogy az elmúlt évben Gyurcsány Ferenc hogyan, milyen ütemben vett ki a családi cégnek számító Altus Portfólióból több mint kétmilliárd forintot. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, a baloldal vezetője mára teljesen kiürítette az egykoron tőkegazdag vállalkozás kasszáját, de nem csak ez az érdekes. A kinyert pénznek ugyanis nyoma veszett, a mai napig nem lehet tudni hova, mire ment ez az óriási összeg. Egy biztos: Gyurcsány vagyonnyilatkozata ezúttal sem ad magyarázatot erre, hiszen az egyébként milliárdos politikus vagyonnövekedése eltörpül a kiszedett milliárdok mellett. Utánajártunk az eltűnt Gyurcsány-milliárdoknak!

Vasárnap éjfélkor váltak nyilvánossá a parlamenti képviselők tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatai. Ez mindig tartogat izgalmakat, hiszen a közvélemény ilyenkor szembesül a politikusok gazdagodásával, vagy adott esetben vagyoncsökkenésével. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a baloldal vezetőjére, Gyurcsány Ferencre terelődött a figyelem.

Milliárdokat pumpált ki a cégéből

Ez leginkább annak köszönhető, hogy a Demokratikus Koalíció elnökéhez kapcsolódik egy Altus Portfólió Kft. nevű cég, amiből évről évre komoly pénzeket vesz ki úgy, hogy közben magánvagyona közel sem növekszik ilyen ütemben. 

A Gyurcsány-család a 2010-es kormányváltást követően kénytelen volt hozzányúlni a családi "tartalékhoz", aminek következtében az egykoron többmilliárdos tőkét felhalmozó cég mára teljesen kiürült. Ahogy az a baloldali pártelnök mostani vagyonnyilatkozatából kitűnik, a tavalyi évben több mint 55 millió forintot vont ki az Altusból úgy, hogy százszázalékos tulajdoni hányadát megtartotta. 

Ez nem új keletű, hiszen Gyurcsány így tett 2015-ben (58 millió forint), 2016-ban (közel 1,2 milliárd forint), 2017-ben (228 millió forint), 2018-ban (298 millió forint) és 2019-ben (238 millió forint) is. Ahogy látható, a 2016-os év volt a vízválasztó, hiszen ekkor több mint egymilliárd forintot vett ki a "családi kasszából". Ez nem kevesebbet jelent, minthogy 

Gyurcsány Ferenc 2016 óta, azaz az elmúlt öt évben összesen több mint kétmilliárd ötvenhétmilliót szedett ki az Altusból, kiürítve a céget. 

2.057.574.196 forint nem kevés pénz, főleg, ha Magyarország egykori miniszterelnökéről, a baloldal jelenlegi irányítójáról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a Gyurcsány-milliárdoknak a mai napig nincs nyoma. 

Gyurcsány Ferenc vagyoni helyzetének alakulása 
  2015 2016 2017 2018 2019 2020
Ingatlan  2 2 2 2 2 2
Ingóság - - - - - -
Mennyi osztalékot vett fel az Altus Portfólió Kft.-ből? 

58.095.236 forint (ez valószínűleg nem osztalék, hanem a cég visszafizetett neki kölcsönt)

(ebben az évben 16.081.435 forintot kivett az Altus Zrt.-ből is)

1.179.679.731 forint 227.958.055 forint 298.047.408 forint 238.334.942 forint 55.458.824 forint 
Vagyona 641.746.351 forint 605.727.420 forint 662.128. 320 forint 975.524.677 forint 1.050.974.995 forint
Tartozása 63.131.881 forint 61.733.797 forint 59.936.913 forint 58.331.564 forint 206.546.667 forint 272.349.248 forint
Összvagyona  766.610.000 forint 2.447.606.000 forint   1.348.797.351 forint 969.153.420 forint 662.128.320 forint  -

Hová lett a vagyon?

A DK elnökének 2020-as bevallásából ugyanis az látszik, hogy vagyona jelenleg egymilliárd ötvenmillió forint. Amennyiben tartozásait levonjuk (272 millió forint), úgy magánvagyona 778 millió forint. Ez azért problémás, mert

  • míg 2016-ban a hiteleket levonva, az ingatlanokon felül összesen 580 millió forintot tulajdonolt,
  • addig 2021-ben, egy több mint kétmilliárdos osztalékfelvétel után ez az összeg nem éri el a 800 millió forintot.

A pénzek rejtélyes felszívódására nem ad magyarázatot Gyurcsány vagyonnyilatkozata. Ebben ugyanis az látszik, hogy nem vásárolt új ingatlant, nevén maradt a pápai lakás és (fele részben) a kötcsei nyaraló, adóssága pedig csak a törlesztőkkel csökkent. Tavalyhoz képest az egyedüli érdemi különbséget az jelenti bevallásában, hogy idén - ahogyan azt korábban említettük - a saját nevén nyilvántartott értékpapírok, bankszámlák és követelések meghaladták az egymilliárd forintot. Azaz 

semmi olyan változás nem következett be Gyurcsány vagyoni helyzetében, ami magyarázatot adna arra, hova tűntek az Altusból kivett milliárdok.  

Pénzátcsoportosítás a Gyurcsány családnálForrás: Facebook

Azzal, hogy a DK elnöke az elmúlt öt évben "csupán" 198 millió forintos magánvagyon-növekedést tüntetett fel, felmerül a kérdés: mégis hova tűnt a családi cégből kivett maradék 1,9 milliárd forint? Kétségkívül fogós kérdés, a mai napig nem derült ki, mire, hova ment a pénz. 

Ami viszont biztos, hogy Gyurcsány továbbra is luxuskörülmények között él feleségével, Gyurcsánynéval a közel 500 négyzetméteres Apró-villában a Rózsa-domb oldalán, Igaz, ez önmagában még nem válasz a Gyurcsány-milliárdok eltüntetésére. 

Adódik természetesen a kérdés: vajon politikai akciókra, saját pártjára költötte? És ha igen, milyen hosszabb távú tervei vannak mindezzel?