A Jobbik magánrepülős botrányának nyilvánosságra kerülése után újra aktuálissá vált a kérdés: a Gyurcsány Ferenc irányítása alá vont pártban mennyire vállalható az oroszpártiság? Bár a jelek szerint nem örül ennek, Gyöngyösi Márton elnökhelyettes ezzel ismét az érdeklődés középpontjába került. Kiderült ugyanis, hogy a korábban a zsidó képviselők listázását felvető, a holokauszt áldozatain gúnyolódó politikus pár éve választási megfigyelőként tevékenykedett az orosz érdekszférába tartozó  Donyeckban. A lebukást azzal próbálta meg elütni, hogy csupán követte az akkori pártvezetés utasításait. Csakhogy az Origo több olyan, 2014-15 környékén készült Gyöngyösi-interjút talált az orosz médiában, amelyek azt mutatják, hogy a ma már a baloldalt gátlástalanul kiszolgáló politikus örömmel vett részt a kiküldetésen.

A történet előzményei röviden: 

  • január közepén derült ki, hogy karácsonykor Szabó Balázs jobbikos újpesti képviselő társával, a pártból már kilépett Samu Tamás Gergővel a Közép-afrikai Köztársaságba utazott választási megfigyelőnek;
  • a Jobbik az ügy kirobbanását követően azonnal elhatárolódott Szabótól, aki ellen etikai eljárást indított;
  • a hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, mert a közép-afrikai ország orosz érdekszférához tartozik, és ez nem illeszthető össze a párt jelenlegi irányvonalával;
  • csakhogy ez ilyen formában nem túl hiteles, hiszen a párt vezető politikusai nemrég még meglehetősen nagy gyakorisággal járkáltak választásokat felügyelni az orosz érdekeket képviselve; 
  • ebben központi szereplő volt Gyöngyösi Márton jelenlegi elnökhelyettes, aki ma már nem szívesen beszél korábbi, kétes utazásairól;
  • csakhogy az internet nem felejt, megmutatva a Jobbik és Gyöngyösi pálfordulását. Következzenek a részletek! 

"A Jobbik elkötelezett az európai értékek és az euroatlanti kapcsolatok fejlesztése és a demokrácia iránt. Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan kezdeményezést, amely az általunk vallott értékekre veszélyt jelent" - ez áll a nemrég még oroszbarát párt január 12-i közleményében, amelyet a magánrepülős botrány nyilvánosságra kerülését követően adtak ki.

Szabóék utazását egy kétes hátterű berlini szervezet finanszírozta, ami egyes hírek szerint erősen kötődik (a vádak szerint) az oroszoknak kémkedő, lengyel Mateusz Piskorskihoz. Csakhogy a keleti utak és pénzek miatt felelősségre vonni valakit a Jobbikban minimum abszurd. Úgy látszik, amit egyeseknek szabad, azt másoknak tilos.

Hiteltelen magyarázat

"Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese több, az orosz érdekövezethez tartozó térségben is vezetett jobbikos delegációt, mint választási megfigyelő" szögezte le Szabó Balázs újpesti képviselő, miután lebukott afrikai útjával, és a Jobbik vezetése felfüggesztette párttagságát. A jobbikos politikus értelemszerűen ezzel azt akarta mondani, hogy azok, akik most elítélik, nem is olyan régén még aktívan kiszolgálták az orosz érdekeket.   

Gyöngyösi a vádakra reagálva elismerte, hogy valóban volt választási megfigyelő, méghozzá Donyeckben és Szentpétervárott. Utólag ezt azzal próbálta megmagyarázni, hogy csak követte az akkori pártvezetés utasításait. "Akkoriban a Jobbik elnöksége, főleg a posztszovjet térség ügyeiben sokat adott egy bizonyos Kovács Béla szavára. Akkor még nem tudtuk, hogy pontosan ki ő, mivel kezdő politikusként nem gondoltuk, hogy egyből az orosz titkosszolgálat fog közénk beépülni" - mentegetőzött az elnökhelyettes, aki mindent a kémkedéssel megvádolt Kovács Bélára próbált kenni.

Csakhogy az Origo több olyan, 2014-15 környékén készült Gyöngyösi-interjút is talált az orosz médiában, amelyek azt mutatják, hogy a jobbikos politikustól egyáltalán nem állt távol az oroszpártiság. 

A múlt árnyaiForrás: MTI/Vajda János

Örömmel utazott

"Örömmel fogadtuk a "Donyecki Népköztársaság" választási bizottságának meghívását, hiszen kifejezetten érdekelt bennünket, hogy az egyoldalú és elfogult nyugati propagandával szemben mi történik a valóságban, hol van az igazság. Nem szeretem azokat a politikai vezetőket, akik tisztes távolságból próbálnak véleményt alkotni fontos társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekben" a Geopolitica.ru-nak 2014 decemberében adott interjújában ezzel indokolta Gyöngyösi, miért vállalta el a távoli kiküldetést. Ahogy ennyiből is kivehető, 

ekkor még egyáltalán nem hivatkozott Kovács Bélára, szó sem volt a Vona Gábor-féle vezetés nyomásgyakorlásáról, a jobbikos politikus önként, örömmel utazott keletre. 

A párt mostani elnökhelyettese egyébként annak apropóján nyilatkozott az orosz portálnak, hogy 2014 novemberében megfigyelőként utazott az Európai Unió által el nem ismert Donyecki és Luhanszki Népköztársaságbeli parlamenti választásra. Mint ismert, ezek a területek azt követően szakadtak el Ukrajnától, hogy oroszbarát szakadárok megszállták a stratégiailag fontos pontokat.

Gyöngyösi kedélyesen mesélt a Geopoliticának kiküldetéséről, amiről még az amerikai Vice magazin is beszámolt. Szavaiból kiderült: Moszkván keresztül repült Rosztovba, ahonnan aztán autóval érkezett Donyeckbe a parlamenti választásra. A határnál azonban egy ukrán határőr megállította, és mivel az ukrán határellenőrzést megkerülve Moszkvából utazott a térségbe, később kitiltották Ukrajna területéről. 

"Oroszországból a határra érve azonnal meglegyintett a polgárháború légköre: a határtól Donyeckig vezető úton, továbbá Donyeckben és Donyeck és Horlivka között kihaltak voltak az utak, szinte csak katonákkal lehetett találkozni. Napközben kevés emberrel lehetett találkozni az utcákon, este, sötétedés után pedig kijárási tilalom lépett életbe. Donyecknek a háború előtt egymillió lakosa volt, most meg olyan, mint egy óriási szellemváros" - emlékezett vissza megrendülten Gyöngyösi, aki még ágyúdörejekről, a szomszédos falvak csatározásairól és a házakon lévő golyónyomokról is beszámolt.

Szövetségesek jóban-rosszban: Jakab Péter, a Jobbik elnöke, és Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyetteseForrás: Facebook

Akkor még azon a véleményen volt, hogy megérte a veszélyes kaland, és büszkén mesélt az orosz ajkú Donyeck bátorságáról. "A körülmények ellenére a választások napjára megelevenedett a város, az emberek hosszú sorokban álltak a szavazóhelyiségeknél, és türelmesen, fegyelmezetten várták a sorukat" - dicsérte Gyöngyösi a szerinte demokratikus és tiszta választást. 

Akkor még úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok geopolitikai érdekek mentén rabszolgasorba akarja taszítani Ukrajnát. Az oroszok érveit egy az egyben megismétlő politikus "az ukrán kormány által elkövetett túlkapásokra" utalva, az orosz álláspontot közvetítve leszögezte: ha egy kormány hadat üzen saját állampolgárainak, akkor azonnal elveszíti az állampolgárok bizalmát. 

Arról is beszélt, hogy ezek a politikusok nem a hazájuk, hanem az Egyesült Államok geopolitikai érdekeit képviselik. Ezek után nem meglepő, hogy Bajnai Gordon volt kormányfőt Soros György ügynökének titulálta. "Ha hazánkban parázslana "a nemzeti szuverenitás lángja”, akkor Bajnai Gordon és társai életük hátralévő részét börtönben töltenék" - szögezte le a Jobbik baloldali fordulatában komoly szerepet játszó elnökhelyettes.

Ilyen lelkes nyilatkozat után nem csoda, hogy pár hónappal később, 2015 februárjában bekapcsolták az egyik orosz televíziós műsorba, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnököt vette védelmébe, és a magyar külügyminisztériumot támadta.

Az oroszok bűvöletében

Ezzel még közel sem lett vége a nyilatkozatözönnek. 2015 februárjában került sor Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin budapesti találkozójára, az esemény értékelésére a PolitRussia.com nevű, orosz nyelvű oldal Gyöngyösit kérte fel. A ritkán olvasható propagandacikkben okos, jóvágású, elegáns öltönyt viselő, intelligens európai politikusként mutatták be az egyébként a zsidó képviselők listázását követelő, a holokauszt áldozatain viccelődő és az összeesküvés-elméleteket népszerűsítő jobbikos képviselőt. 

Gyöngyösi indításként arról beszélt, hogy a magyar kormány nem eléggé oroszbarát, mert szerinte a politikusok elsősorban azzal vannak elfoglalva, hogy betartsák "a Brüsszelből és Washingtonból faxon küldött utasításokat". "Oroszországnak és Magyarországnak partnernek kell maradnia, függetlenül attól, hogy mit mond az Európai Unió" - szögezte le, külön kiemelve, hogy az ukrán vezérkar tagjai, Timosenko, Klicsko, Turcsinov, Jacenyuk külföldi ügynökök, ellentétben az országon kívülről  megbuktatott, az ukránok által törvényesen megválasztott Janukovicssal. "A teljes ukrán ellenzéket a külföldi NGO-k, többek között az Adenauer Alapítvány és a Soros Alapítvány finanszírozza" - mutatott rá. Majd egy egészen meredek gondolatmenettel állt elő: 

miután a nép által megválasztott, a Nyugat által elismert Janukovicsot megpuccsolták, teljesen érthető módon polgárháború kezdődött Ukrajnában, amire Oroszország csak reagált. 

Ennél szebben senki nem tudta volna képviselni az orosz érdekeket. Nem sokkal ezután kitért donyecki kalndjaira. "A választásokat borzasztó nehéz körülmények között, a polgárháború okozta káoszban tartották meg. Ilyen extrém helyzetben lehetetlen volt olyan szavazást lebonyolítani, ahol minden szabályt betartanak" - vette védelmébe az Európai Unió által el nem ismert választások tisztaságát, hozzátéve, hogy a "nyugati propaganda" torzított, hiszen rengetegen várakoztak a szavazóhelyiségeknél, sokan voksoltak. Arról is beszámolt, hogy az orosz oldalról nem, azonban az ukránok felől hallott lövéseket megbízatása alatt. "Oroszország csak a honfitársait védi - hol katonai, hol diplomáciai eszközökkel. Keserű vagyok amiatt, hogy hazám, Magyarország nem így tesz" - ömlengett az oroszokat dicsérve.

A gyurcsányi fordulat

Bár mindez nem volt olyan régen, Gyöngyösi Márton ma már ennek homlokegyenest az ellenkezőjét képviseli. Mint ismert, a Jobbik mára hivatalosan is betagozódott a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogásba azzal, hogy karácsony előtt pár nappal csatlakozott a közös választási listához. A politikai irányváltás értelemszerűen megmutatkozik a párt külpolitikai irányvonalában is: az orosz mellett az iszlám kapcsolataik is meggyengültek. 

A Jobbik egészen az utóbbi időkig büszke volt arra, hogy jó viszonyt ápol a keleti országokkal, illetve bábállamaikkal. Gyöngyösi még tavaly októberben is kiállt a török AA hírügynökségnek adott nyilatkozatában az Észak-Ciprusi Török Köztársaság mellett, amit kizárólag Törökország ismeri el. 

Csakhogy a mindenben Gyurcsány Ferenc óhaját leső pártban következett a fordulat: nem sokkal ezután Gyöngyösi már nyíltan kritizálta Erdogant és a törököket, ami korábban elképzelhetetlen volt.

Gyurcsány bevette a JobbikotForrás: MTI/Mónus Márton

Ahogy az Origo elsőként számolt be róla, a korábban a baloldali politikusokat Soros György ügynökeként jellemző Gyöngyösit mostmár az amerikai milliárdos emberei veszik körbe Brüsszelben. Mint kiderítettük, brüsszeli stábjának több tagja is Teplán István CEU-alapító alapítványából érkezett.