Áramszünetekkel váltakozhatnak a fogyasztási csúcsok

távvezeték
magasfeszültségű vezeték
villany
áram
Vágólapra másolva!
Miközben a Paks II. Atomerőmű rögeszmés hazai ellenzői német mintára még mindig ott tartanak, hogy a nap- és szélerőművek a hazai atomerőmű és Paks II. nélkül is képesek lennének ellátni az országot, az utóbbi napok történései minden eddiginél plasztikusabban cáfolták e téveszme teljes képtelenségét. 
Vágólapra másolva!

2021. február 11-én este 6 óra körül a hidegbetörés miatt minden eddiginél több áramot fogyasztott Magyarország. Új rendszerterhelési csúcs született 7119 MW értéken, és

csak az importnak volt köszönhető, hogy mindenhol volt az országban áram,

és nem kellett fogyasztókat lekapcsolni, ami egy műszaki meghibásodás esetén ilyen helyzetben bármikor bekövetkezhet!

Fotó: Hárfás Zsolt

Minden szomszédos országból importáltunk...

2021. január 9-én például az összes határkeresztező vezetéken befelé jött az áram, azaz hat szomszédos országból érkezett az import! Ezen a napon az import csúcsa 2520 MW volt, több, mint a Paks II. Atomerőmű kapacitása, amely 2400 MW lesz. Este 8 óra körül még mindig több volt az import, mint a Paksi Atomerőmű teljes kapacitása, a behozatal 2170 MW-ot tett ki.

A hazai villamosenergia-rendszer pillanatnyi állapota 2021. február 9-én, este 20 óra körül Forrás: MAVIR

Gondoljunk csak bele! Mi történne hazánkban, ha az immár folyamatosan fennálló kapacitáshiányos helyzetben bármilyen műszaki, gazdasági vagy politikai okból kifolyólag nem állna rendelkezésre megfelelő mennyiségű import?

A válasz fenyegető: felkészülhetnénk az áramkorlátozásokra.

2021. január 8-án már egy hajszál választott el bennünket egy egész Európára kiterjedő masszív áramszünettől (erről itt és itt lehet részletesen olvasni). Ez a majdnem blackout európai szintű kapacitáshiányra és a megújulók, különösen a nap- és szélerőművek túlzott elterjedése miatt rendszerszinten jelentkező problémákra mutatott rá. Európában a következő években, évtizedekben több 100 ezer MW alaperőművi kapacitás fog kiesni a termelésből, miközben egyes országok nyakló nélkül és átgondolatlanul bővítik a megújulós kapacitásaikat.

Márpedig nem kérdés, hogy egy adott ország először mindig a saját állampolgárait, fogyasztóit fogja ellátni villamos energiával. Ilyen esetben nem arra fog törekedni, hogy egy másik országba exportáljon csak azért, mert ott nem építettek ki elegendő erőművi kapacitást ahhoz, hogy fogyasztóikat maradéktalanul ellássák.

A Paksi Atomerőmű már megint 102 százalékon üzemel....

A hazai villamosenergia-rendszer legfontosabb adatai 2021. február 9-én este 8 óra körül (15 perces adatok, a gáz-, a szén-, a szél- és a naperőművek esetén az adatok nettó értékek) Forrás: MAVIR, OAH

A fenti ábra azt mutatja, hogy február 9-én, kedden este 8 óra körül Magyarország 2700 MW importra szorult a hat szomszédos országból.

A Paksi Atomerőmű teljesítménye bruttó 2046 MW körül alakult, ami az adott időszakban 102 százalékos teljesítménykihasználtságot jelentett! Mielőtt Kocsis-Cake Olivio képviselő ismét titkos tesztet, kísérletet, vagy az atomerőmű túlterhelését vizionálná, sietve elmondom, hogy szó sincs ilyesmiről. Az atomerőművi blokkok hatásfoka a hűtővíz hőmérsékletének függvényében változik. Jelen esetben a hidegebb időben jobb a hűtés hatásfoka, ezért nagyobb az erőmű villamos teljesítménye.

Ezzel szemben a nap- és szélerőművek most sem álltak a helyzet magaslatán. Az adott időszakban a szélerőművek 27 MW teljesítményt képviseltek a beépített közel 323 MW-ból. A naperőművek pedig 0, azaz 0 MW-ot a csaknem 1407 MW-ból (aktuális adat).

Szerencsére ebben az időszakban rendelkezésre álltak a Paksi Atomerőmű mellett a hazai gázerőművek is, amelyek teljesítménye nettó 1400 MW volt. Minél több nap- és szélerőmű van a rendszerben, annál több gázerőműre van szükség, hiszen ezekkel lehet kiegyensúlyozni a napos és szeles kapacitások folyamatos napszak-, évszak- és időjárás-függőségét. Tisztelt megújuló lobbista Zöldek! Tessék mondani, miért is annyira zöldek a megújulók, ha miattuk szükségszerűen nő a kibocsátás? Talán ezt is bele kellene számolni a napelemek és szélkerekek ökológiai lábnyomába! Mi lesz így a klímavédelemmel?

Új történelmi rendszerterhelési csúcs született

A 2021. február 11-én este 6 óra körül születetett új rendszerterhelési csúcs 7119 (15 perces) MW volt, megdöntve az addigi 2019. december 5-i 7105 MW-os értéket.

Már szinte mondani sem kell, de az új rekordfogyasztás idején az összes szomszédos országból importálni kellett villamos energiát ahhoz, hogy a fogyasztókat maradéktalan kiszolgálhassuk. Este 6 óra körül az import mértéke 2637 MW volt! Hozzátehetjük azt is, hogy ezen a napon este 17.30 és 19.30 között mindvégig 7000 MW felett volt a hazai rendszerterhelés.

A hazai villamosenergia-rendszer tavalyi adataival kapcsolatban részletesen itt és itt lehet olvasni.

A fentiek tükrében nem kérdés, hogy a hazai ellátásbiztonság érdekében olyan egészséges energiamixre van szüksége az országnak, amely révén télen-nyáron, éjjel-nappal biztosítani lehet a hazai háztartások, valamint az ipar számára az olcsó és klímabarát villamos energiát úgy, hogy eközben az importfüggőség is csökkenjen. Ehhez nélkülözhetetlen a Paks II. Atomerőmű mihamarabbi megépítése, és a rendszerbe épülő jelentős naperőművi kapacitás mellett más típusú erőműveket is kell építeni!

Szerző: Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértő, az atombiztos.blogstar.hu oldal szerzője