Katonai tábor épül Gyulafirátótnál

Vágólapra másolva!
A honvédség a közeljövőben olyan új és modern technikai eszközökkel bővül, amelyek manőverezéséhez a korábbinál nagyobb hely kell. A tábor első üteme 2023-ra készülhet el.
Vágólapra másolva!

Az új táborra azért van szükség, mert a honvédelmi és haderőfejlesztési program tervei alapján a honvédség a közeljövőben olyan új és modern technikai eszközökkel bővül, amelyek manőverezéséhez a korábbinál nagyobb hely kell. A helyszínre pedig azért esett a választás, mert a Bakonyban már a 19. század óta működik a lőtér.

Az új bázist a településtől közel egy kilométerre valósítják meg.

Az építkezés a terep rendezésével indult el a közelmúltban. A tábor első üteme a tervek szerint 2023 elejére készül el, és a nemzetközi erők, valamint a Központi Lő- és Gyakorlótér állományának elhelyezésére is szolgál majd.

A komplex objektumban a sátorhelyek és elhelyezési épületek mellett

egy gép- és harcjárműtelep, egy javítóműhely, étkezde, elsősegélynyújtó hely és sportközpont is lesz.


A beruházás fontos része lesz a hajmáskéri vasútállomás és a tábor között épülő önálló vasúti pálya is. Az új fejállomáson mind a személyi állomány, mind a nehéz technikai eszközök kirakodása és mozgatása megoldható a lakosság és a faluban közlekedők zavarása nélkül - olvasható a Magyar Hírlapban.

Az új katonai tábor a NATO finanszírozásában épül meg.