Késsel a kezében támadt rá az eladónőre egy férfi Újpesten. A bevételt követelte. A nő először megpróbált ellenállni, de a fegyveres férfi ellen persze tehetetlen volt, így kinyitotta a kasszát.

A vádirat szerint a férfi novemberben bement egy újpesti állateledel üzletbe, ott az eladóhoz lépett, és a kezében egy kinyitható késsel a bevételt követelte. Mivel az eladó a felszólításnak nem engedelmeskedett, a pulton lévő mérleget rángatni kezdte, majd a késsel a nő felé lépett.Ekkor már a nő a fenyegetés hatására kinyitotta a kasszát, és hátrálni kezdett. A férfi a kasszából 258 ezer forintot vett ki, aztán elmenekült. A rablást rögzítette az üzlet kamerája.

A korábban egy másik rablás miatt már jogerősen elítélt férfit elfogták, és eljárást indítottak ellene.