A függetlenobjektív sajtó vigasztalja, akár meg is büfizteti Karácsony Gergőt

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2021. február 18. Karácsony Gergely főpolgármester, a klub tiszteletbeli elnöke beszédet mond a BVSC-Zugló sportkomplexum geotermikus hőellátó rendszerének avatásán 2021. február 18-án. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Megtörtént hát a nagy bejelentés, amire senki sem számított, a hétvégén a magas Karácsony Gergő bejelentette, hogy indul a miniszterelnöki előválasztáson.
Vágólapra másolva!

A politikai elemzők és a közélet izgalmas fordulatait figyelemmel követők felől hatalmas zajt lehetett hallani, mikor értesültek a hírről; egyszerre esett le az álluk a döbbenettől.

Geri, aki eddig minden alkalommal elmondta, hogy dehogy akar ő miniszterelnök lenni, mégis belevágja a fejszéjét a diktatúra fájába?

Képtelenség.

Ez persze nem igaz,

a főpolgármester úr céljai hónapok óta teljesen egyértelműek, mindenki számára teljesen világos, hogy Gergő van annyira ambiciózus fiú, hogy Zugló, majd a főváros után már az egész országot szeretné irányítani.

Ugyan egyikkel sem boldogult, ahogyan az idegen nyelvekkel sem sikerült közelebbi barátságot kötnie, a jogsiról és a doktorijáról nem is beszélve, no, de ilyenek ezek a törtető karrierpolitikusok, a sorozatos kudarcok sem szegik kedvüket.

Karácsony Gergely Forrás: MTI/Mónus Márton

Sőt.

Gergő azóta már megváltozott, hiszen

pár éve csak valami jófajta gyomorkeserűvel tudta elviselni Gyurcsányt, tavaly októberben pedig még párttársát, a mindig higgadtan és megfontoltan nyilatkozó és földöntúli szépséggel rendelkező Szabó Tímeát javasolta miniszterelnöknek,

de egy hónappal ezelőtt VV Zsolti kanapéján is arról beszélt, hogy nem akar miniszterelnök lenni.

És 2018-ban is hasonlóképp fogalmazott. Na, jó, kicsit erősebben. ("F@szért hagytam magam rábeszélni a miniszterelnök-jelöltségre.")

Mentségére szóljon, hogy akkoriban igen feldúlt volt, tekintettel arra, hogy úgy értesült, megeshet, hogy Zuglóban el fogják ásni.

Képtelen tehát igazat mondani, na, de egyrészt ezt már megszoktuk tőle, - a függetlenobjektív sajtó például teljesen rendjén valónak tartja, hogy a főpolgi összevissza kamuzott az indulásáról és az ambícióiról - a hazudozást végül is egész ügyesen kigyakorolta, abban tényleg ügyes.

És lássuk be, amelyik cirkuszban Gyurcsány az igazgató, ott elvárás az efféle képességek elsajátítása.

A bejelentés is csúszott picit, mert Gergőnknek egy hete Kajdi Csabánál volt jelenése, ami szintén érthető, hiszen az influenszer-celeb már a kampányban is sokat segített neki. Többek között arról győzködte a követőit és rajongóit, hogy azért kell eltakázni Karácsonyra szavazni, mert Tarlós olyan elvetemült figura, hogy nem lenne rest betiltani a Pride-ot és a Szigetet. Nyilván a volt főpolgármester soha még csak hasonlót sem mondott.

Kell tehát a támogatás, jön is a segítség sokfelől.

Például a Telextől is, amely a legkevésbé sem ellenőrzi a főváros vezetőjét, inkább óvja, védi, segíti, és igen gyakran megvigasztalja. Talán néha meg is büfizteti.

Legutóbb Dorosz Dávidot, Karácsony volt helyettesét kapták rajta, ahogy Dull Szabival, a lap főszerkesztőjével randizik. Persze biztosan csak a minden párttól és politikustól egyenlő távolságot tartó és a hatalmat ellenőrző sajtó szerepéről csevegtek.

Semmiképpen sem arról, hogy a Telex hogyan fog kampányolni Gergőnek.