Az Amerikai Orvosi Kamara szerint is hatásos és biztonságos a Sinopharm-vakcina - videó

Miskolc, 2021. március 29. A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég újonnan érkezett, koronavírus elleni vakcinái Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályán 2021.március 29-én. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját - közölte Menczer Tamás egy videóban a Facebook-oldalán. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár a videóban azt is elmondta, az amerikai szaklap szerint - amely a világ egyik legjelentősebb szaklapja - a vakcina hatásos és biztonságos.

Menczer Tamás hozzátette:

Menczer Tamás szerint megint lelepleződött az oltásellenes baloldal, "megint kiderült, hogy hazudnak".

"Aki oltásellenes, az az is marad, az oltás azonban életet ment" - jelentette ki.