Sikerült hangot adni a jobboldali közösségnek: a Patrióta megrengette a Youtube-ot

Vágólapra másolva!
Véleménycikkünk a Rákay Philip-jelenségről, a youtube-os műsorának kiütéses győzelméről és a jobboldali közösség virtuális jelenlétéről.
Vágólapra másolva!

Elcsépelt, de ettől még igaz: a virtuális térnek egyre nagyobb jelentősége van az életünkben, nemcsak magán-, hanem közügyi értelemben is. A politikai meccsek nagyrészt áttevődtek az internet rejtett zugaiba, a közbeszéd jól érzékelhetően áttolódott a hagyományos platformokról az online felületekre.

A legfrissebb statisztikák egyöntetűen azt mutatják, hogy kevesebben néznek és hallgatnak televíziót, a rádióról nem is beszélve, viszont annál többen klikkelnek a hírportálokra, követnek podcastokat, vagy éppen néznek videós tartalmakat.

Nem túlzás azt állítani, hogy az ország médiafogyasztási szokásai jelentősen átalakultak. Ebből pedig nem ördöngösség levonni a következtetést: a soron következő parlamenti választáson döntő jelentősége lesz annak, ki hogyan használja ezeket a platformokat, és kinek mekkora lesz a hangja a virtuális dühöngőkben. Aki képes alkalmazkodni a változó viszonyokhoz, annak jobbak az esélyei, aki ezt nem teszi meg, annak rosszabbak - egyszerűnek tűnik a képlet, de mégsem az.

Hiába telt el több mint három évtized a rendszerváltoztatás óta, hiába állította fejlődő pályára Magyarországot a Fidesz-KDNP-kormány, hiába erősödött meg a nemzeti öntudat, a jobboldali emberek hangja kevésbé hallatszik az online térben, mint a baloldaliaké.

Pedig a konzervatív pártszövetség háromszor nyert kétharmaddal parlamenti választást, tizenegy éve vezeti az országot, és ennyi idő után is orrhosszal verné a baloldali összefogást, így támogatóiknak bőven van mire büszkének lenniük.

Ennek ellenére a mérleg nyelve valamiért mégis a másik oldal felé billen. A Facebookot elárasztják a gyalázkodó baloldali tartalmak, kommentek és írások.

Ennek az állapotnak sokan szerettek volna véget vetni, így az ismert producer és kommunikációs szakember is: Rákay Philip.

Rákay Philip fotó: Talán Csaba

Az elmúlt években átmenetileg eltávolodott a politikától, és az üzleti világban próbálta ki magát, ahol komoly sikereket ért el. Érzékelve azonban az egyenlőtlen helyzetet, a szíve visszahúzta a közéleti küzdőtérre, oda, ahova mindig is tartozott.

Gyurcsány Ferenc fenyegetőzésével telt be nála a pohár: belépőként éppen az Origo hasábjain jelentetett meg egy nagyszerű publicisztikát a témában, majd petíciót indított útjára Vidnyánszky Attila és a jobboldali emberek védelmében. Ezt követően tanítani valóan építette fel Facebook-oldalát, hogy bátorítást adjon azoknak, akiket képvisel. Hol frappáns, hol szarkasztikus, hol provokatív posztjaival és videóival nagyon hamar közel 70 ezer követőt (és persze rengeteg ellenséget) szerzett. Bejegyzései rendre többezres interakciót váltanak ki, és több százan kommentelik az írásait.

Rákay Philipnek sikerült az, amit eltervezett: megmozgatta a jobboldali közösséget a virtuális térben. Nem állt meg azonban itt, és minden eddiginél nagyobb fába vágta a fejszéjét.

A Patrióta Forrás: Youtube/Rákay Philip

Nem kevesebbre vállalkozott, minthogy létrehozzon egy sikeres, vállaltan jobboldali Youtube-csatornát. A Patrióta hosszas előkészületek után pénteken indult útjára, és mint minden premier, ez is egyfajta vizsgát jelentett.

Az első adásban, amiben a baloldali előválasztásról volt szó, azonnal világossá vált, hogy egy vérprofi csapat jött össze: a dramaturgia, a vágások és a ritmus mind tökéletes volt. Rákay Philip jól adagolta az információkat, olyanokat is, amelyek eddig nem, vagy kevésbé voltak ismertek a nyilvánosság előtt. Éppen ebben rejlik a Patrióta ereje: az újszerűségében, a témaválasztásában és aktualitásában. És ez még csak a kezdet: a stáb szokatlan hangvételű interjúkat, háttérbeszélgetéseket és világmagyarázó elemzéseket ígér a továbbiakra, így a kínálat meglehetősen színes lesz.

Ugyanakkor mindez mit sem érne követők nélkül. A Patrióta vette az akadályt, és olyan magas számokat produkált, ami egyenlő a kiütéses győzelemmel. Egy nap alatt több mint hetvenezren nézték meg az adást, mondani sem kell, hogy ez kezdésként több mint kiváló eredmény. A nézők ráharaptak és ráéreztek a Patriótára.

Annál pedig nincsen nagyobb elismerés, hogy a konkurencia is kénytelen volt megszólalni. A Partizánt vezető Gulyás Márton egy kényszeredetten jópofáskodó videóval próbált beleszállni Rákay Philipbe és csapatába, ami maximum csak arra volt jó, hogy reklámot csináljon nekik. Nem véletlen, hogy a korábban a Sándor-palotát megdobáló Soros-aktivista megszólalt: a baloldali média a felvezető anyagaiban úgy próbálta meg beállítani a Patriótát, hogy az a Partizán ellenében jött létre.

Rákay Philip ezt minden bizonnyal kikérné magának. Ugyanis őket Gulyással egy világ választja el: amíg ő tiszta lapokkal játszik, nyíltan vállalva jobboldaliságát és konzervatív beállítottságát, addig "társa" a független szakértő álcájával próbál követőket halászni. Más szemlélet, más hozzáállás és más stratégia.

De nem is ez a lényeg. Rákay Philip és Youtube-csatornája már rögtön az első adással hangot adott a jobboldali közösségnek, megmutatva, hogy érdemes közéleti kérdésekben megnyilvánulni.