Apáti Bence: Három idézet a közelmúltból

oltásellenes, baloldal, Országgyűlés, Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2020. május 20. Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka felszólal a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 20-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Három idézet fog következni a közelmúltból. "Ha netán a Jobbik összeállna a DK-val, ami soha nem fordulhat elő, én sem tudnék például tükörbe nézni, meg mások sem a Jobbikban, akkor azt a választópolgárok sem díjaznák, hiszen valószínűleg sokkal többet veszítene mind a jobbik, de valószínűleg a DK is sokkal többet veszítene, ha a két párt összeadná." "Egyszer és mindenkorra szeretnénk megválaszolni ezt a kérdést, bármilyen formában is merüljön fel: Összefog-e a Jobbik a jövőben bármelyik baloldali parttal? NEM" "Gyurcsány Ferencnek a felszólalása engem abszolút felháborított. Gyurcsány Ferenc beszél itt morális kérdésekről, hatalmi törekvések elítéléséről. Az a Gyurcsány Ferenc, akit Morvai Krisztina egészen egyszerűen csak hibbant Nérónak nevezett. Az a Gyurcsány Ferenc beszél hatalmi törekvésekről és morális kérdésekről, és veszi szájára 1956-ot, aki 50 évvel az 1956-os szabadságharc évfordulója után lövetett Magyarországon emberekre." Az első idézet Pál Gábortól, egykori jobboldali újságírótól származik, aki dolgozott például a Magyar Nemzetnél is, és én magam személyesen ugyan nem ismertem, de egykori kollégái elmondása szerint finoman szólva is a radikálisabbak táborát erősítette. Pál később Vona Gábor sajtófőnöke lett, és nem tudom biztosan, de igencsak valószínű, hogy második idézetünk is tőle származik. Az a híres "egyszer és mindenkorra". Az idézet egyébként nem olyan régi, alig négyéves. Pál Gábort ma már egy plakáton láthatjuk elégedetten mosolyogni Dobrev Klárával meg egy jókora DK-logóval, aminek az a prózai oka van, hogy Vona egykori sajtófőnökét a Demokratikus Koalíció támogatja Pest megye 3. választókerületben az ellenzéki előválasztáson. Meg az is, hogy Gáborunk azóta nyilván az összes tükröt eltüntette a lakásából, és az irodájából, hiszen emlékszünk, 2018-ban még úgy nyilatkozott, hogy képtelen lenne arcképe visszatükröződésére pillantani, ha és amennyiben a Jobbik összeállna a DK-val. Ami amúgy sem fog soha megtörténni. A harmadik pedig a szinten jobbikos Szilágyi Gyuláé, a párt inkább erős, mint okos, a hírhedt kettes szektorban edződött politikusáé. Persze érthetőek a megváltozott álláspontok, hiszen Gyurcsány azóta számtalanszor megbánta, hogy a magyar emberekre támadt, többször is nyilvánosan hamut szórt a fejére, amiért lelkesen végignézte a viperás, azonosítószám nélküli, símaszkos rendőrbűnözők brutalitását, vagy a fejmagasságban kilőtt gumilövedékek pusztítását. Azóta Dobrev is sokszor elmondta, mennyire nem ért egyet azzal, fogy férje hazugsággal nyerte meg a választást, hogy hazudott az ország valós gazdasági állapotáról, és hogy végighazudta az utolsó másfél két évet. Ja, nem, ebben a tekintetben nem történt semmilyen változás. A kistérségi Underwood házaspár egy tapodtat sem hajlandó hátrálni, szerintük Feritől anno korszakos igazságbeszédet hallhattunk, a rendőrök legrosszabb esetben is csak setesuták voltak, és egyébként is sokkal több rendfenntartó sérült meg, mint "gyújtogató, köveket dobáló" tüntető. Hogy a jobbikosok miért lettek Gyurcsányék barátai, azt egészen másfelé kell keresgélni. Például a pénz szagát kell követni. A semmi máshoz nem értő egykori radikálisok csak így, elveiket megtagadva, és korábbi önmagukat szembeköpve kerülhetnek be a Parlamentbe, és juthatnak jól fizető bizottsági helyekhez, szolgálati autóhoz, titkárnőhöz, asszisztenshez, ruhapénzhez, illetve álláshoz. És már a legkevésbé sem érdeklik őket a szavazóik, azok, akiket Gyurcsányék vertek véresre, és akik bejutatták őket a Parlamentbe. Csak dőljön a pénz a Gyurcsány-show-tól.
Vágólapra másolva!