Négy embert elsodort a kocsi, de nagyobb tragédia is történhetett volna a Pusztaszeri úton

Budapest, 2021. június 16. Összetört személyautó mellett helyszínel egy rendőr a főváros II. kerületében, a Pusztaszeri út és Törökvészi út kereszteződésénél 2021. június 16-án, miután a jármű áthajtott az elválasztó szegélyen, majd egy padon ülő nőt és gyerekeit elgázolva egy kerítésbe csapódott. A balesetben öten megsérültek, egy ember súlyosan. MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Nagy sebességgel csapódott a Pusztaszeri úton egy kerítésbe egy autó, ami menet közben két nőt és két gyereket is elsodort, a balesetben öten megsérültek, közülük négyen súlyosan, de történhetett volna még ennél is nagyobb tragédia, ugyanis a becsapódástól pár méterre egy buszmegálló van, ahol sokan várakoztak - írja a Bors a Metropol információi alapján.
Vágólapra másolva!

Egy barkácsbolt bejárata pár méterre van a baleset helyszínétől, és a biztonsági kamera rögzítette a szerdai balesetet, ahogy kicsapódik a körforgalomból az idős nő autója. Ez a videó a Metropol oldalán látható itt.

Szemből a Törökvész út irányából árkon-bokron keresztül, egy járdaszigeten át és egy padot letarolva száguldott át az autó.

A pad mellett ekkor két gyerek és két nő pihent. Az idős nő, miután felhajtott a járdára, elsodorta őket, végül nekicsapódott a Pusztaszeri út 93. kerítésének,

amely még most is jól mutatja az ütközés erejét.

Összetört autó mellett helyszínel egy rendőr a főváros II. kerületében, a Pusztaszeri út és a Törökvészi út kereszteződésénél, 2021. június 16-án Forrás: MTI/Lakatos Péter

A szemtanúk szerint megsérült az autóban ülő két nő is. Egyiküknek az alkarja tört el, másikuk pedig szintén a karján sérült meg, de ő olyan súlyosan, hogy meg is kellett műteni.

"A Törökvész út felől érkezett nagy sebességgel az idős hölgy, és egyszerűen kiesett a kezéből az irányítás. Kövér gázzal átjött a középső sávon, fel a padkára, utána pedig levitte a padot. A padon azért nem ültek az emberek, mert pont odatűzött a nap.

Sokan álltak ott, de szerencsére feljebb, a buszmegállóban, az árnyékban – mondta el Tóth László, a körforgalomnál lévő barkácsbolt tulajdonosa.

A balesttől pár méterre egy buszmegálló van. Forrás: MTI/Lakatos Péter

Én a fiammal voltam a kertben, és rohantam ki azonnal – tette hozzá. – Hallottuk a csattanást, de nem avatkoztunk közbe, mert akkor már rengetegen ott voltak. Az idős asszony azt mondta: "Nem működött a fék, valami műszaki hiba volt.

– tette hozzá.