Hátba szúrta a férjét egy vecsési asszony

szúrás nyoma a férfi pulóverén
szúrás nyoma a férfi pulóverén
Vágólapra másolva!
Összeesett egy vecsési férfi tüdeje, mert egy vita közben közben a felesége hátba szúrta. Felesége azt mondta, hogy csak megbotlott, most nyomoznak ellene.
Vágólapra másolva!

Egy budapesti kórház orvosa tett bejelentést 2019. október 13-án kora délután a rendőrségen, mert

egy korábban mellkasi panasszal hozzájuk került beteg hátán késszúrást fedeztek fel,

amelyről felvételekor azért nem tudtak, mert a férfi nem említette. Azt mondta, fel sem tűnt neki.

A vizsgálatok alátámasztották, hogy a mellűrében levegő van, a tüdeje összeesett, így életveszélyes sérültként kezelték.

Szúrás nyoma a férfi pulóverén Forrás: Police.hu

A nyomozás során kiderült, hogy a vecsési férfi felesége egy vita hevében, párja érdektelenségén felbőszülve felkapta

a kuka tetejéről a szerelési munkákhoz használt kését és hátba szúrta párját,

majd később mellkasi panaszok miatt hívták a mentőket. Az asszony állítása szerint az egész egy sajnálatos baleset volt. A férje szerelt, ő főzéshez készülődött, amikor kitört a vita kettejük között.

A kezében lévő késsel indult el párja felé, de a rossz járólapban megbotlott és ráesett a férfira.

A lyukas póló a bizonyíték Forrás: Police

Elmondása szerint ekkor nem is vettek észre semmit, a férfi folytatta az autószerelést, sőt, be is fejezte, csak később említette meg, hogy egyébként rosszul van.

Korábbi szívproblémái miatt gondolták úgy, hogy az lehet az oka a rosszullétének.

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán most zárták le a nyomozást. M. Imréné ellen életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás iratait átadták az ügyészeknek.