Rátámadtak egy buszsofőrre Szegeden

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Balhé tört ki egy szegedi buszon, amikor egy baráti társaságot le akart szállítani a buszsofőr szombaton. Egy férfi combon rúgta a sofőrt. Letartóztatták.
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint egy férfi a barátaival három napja, augusztus 14-én, reggel 9 órakor szállt fel az egyik helyi járatora Szegeden. A férfi kezében sör, egyik barátja kezében pedig üdítő volt, ezért a buszsofőr közölte velük, hogy nem maradhatnak fent a buszon. A férfi barátja szidni kezdte a sofőrt, és szétlocsolta az üdítőt a padlón, aztán leszálltak. A buszsofőr is leszállt utánuk.

Amikor kérdőre akarta vonni őket, a férfi combon rúgta.

Amíg a sofőr visszaszállt és a rendőröknek telefonált, egy utas visszatartotta a rúgdosódót.

A járási ügyészség a buszsofőr, mint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárásban a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozta a férfi letartóztatását egy hónapra.

Mint kiderült, a támadó többször állt már bíróság előtt és a cselekményét is végrehajtásában felfüggesztett, hasonló jellegű cselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a férfi letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. A bíróság végzése nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebezzett.