5 millió 912 ezer embert oltottak be, 455 új fertőzöttet találtak

Győr, 2021. október 7. Kállainé Kiss Andrea szakápoló beolt egy nőt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagjával a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján 2021. október 7-én. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy az oltottak száma 5 911 737, közülük 5 682 396 fő már a második oltását is megkapta,

911 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

455 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 829 911 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 17 többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 30 320 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 789 322 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 10 269 főre emelkedett.

733 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért azt kéri a kormány, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

Kállainé Kiss Andrea szakápoló beolt egy nőt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagjával a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján 2021. október 7-én Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és Magyarországon is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen.

A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni első, elmaradt második és harmadik oltásra is.