Hősként küzdött felesége életéért egy Vas megyei férfi

omsz illusztráció
Vágólapra másolva!
Kétségbeesve kérte a mentők gyors segítségét egy férj, mert a szeme előtt esett össze a felesége vasárnap délelőtt Vas megyében - írta meg az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala.
Vágólapra másolva!

A bejelentő gyorsan megvizsgálta a beteget a mentésirányító segítsége alapján, aki már nem lélegzett.

A férj azonnal megkezdte az 55 év körüli nő újraélesztését, amit a perceken belül kiérkező mentősök emelt szinten folytattak az emeleti lakásban.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások ugyan sikerre vezettek, ekkor a beteg biztonságos mozgatása jelentett újabb problémát.

A mentősök ekkor a Katasztrófavédelem szakembereit kérték a helyszínre, akik rövid időn belül segítettek eljuttatni az újraélesztett nőt a mentőautóhoz.

A mentők végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az asszonyt, hős férje kíséretében.

A címlapi kép illusztráció!